Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - III. és bef. közl. 804

ÉS A MAGYAR TENGERV1DEK ELSZAKADÁSA. 815 hangsúlyozta, de még a személyiség megjelölésében sem tudott megegyezni. Ily körülmények alatt az általános polgárháború kitörése elkerülhetlennek látszott, melytől a magyarok mégis csak visszarettentek; ezen mindinkább elterjedő félelmet és ebből eredő békésebb hangulatot ügyesen felhasználta a két Garay Zsigmond jav.ára, lassanként megnyervén a többieket azon meggyőződésnek, miszerint mégis csak legjobb lenne, hogyha a réginél maradnak és Zsigmonddal kibékülnek. És csakugyan úgy történt; hosszabb alkudozások után a király fogságából kiszabadíttatott, és, miután 1401-i október hó 27-én egy Pápán tartott gyülekezetben közte és a főurak között a kölcsönös bántalmak és sérelmek kölcsönös megbocsátása és elfeledése esküvel megerősíttetett, uralkodásába ismét visszahelyeztetett. Es csudálatos, ezen jóformán példátlan transactiónak az volt a következménye, hogy Zsigmond és a magyar nemzet között csakugyan jobbra fordult a viszony, mely lioszszan tartó további uralkodása alatt többé nem lett megzavarva komolyan; a kibékülés őszintének és tartósnak bizonyult, minthogy az 1401-i események úgy a királynak mint a nemzetnek oly tanulságos leczkét adtak, melyet mind a két fél megszívelt. De volt egy más és kedvezőtlenebb, többé már helyre nem üthető következménye is, és pedig a gyógyíthatlanná vált meghasonlás Magyarország és a tengervidék legfontosabb része között. A négy párt közül, mely Zsigmond fogsága alatt a trónkérdés által keletkezett, három, és pedig a nemzeti, a lengyel és az osztrák párt, a kibékülés folytán megint egyesült; nem úgy pedig a negyedik, a tengervidéken túlsúlyban levő Horváthy- vagy nápolyi párt. Ennek élén. mint tudjuk, Bebele Imre vránai perjel állt, ki hallani sem akart a kibékülésről, hanem újabb szerződést kötött Hervojával és Jádra városával nápolyi László trónraemelésére, és ez utóbbit mind sürgősebben felszóllította, hogy jöjjön már egyszer azt elfoglalni. Egyszersmind IX. Bonifácz pápa is, Lászlónak buzgó jóakarója, ugyanily értelemben érvényesítette hatalmát a dalmát papságnál, és hozzájárult ahhoz, hogy a talaj annak befogadására egyengettessék. László, e gyenge, bátorság és önállóság nélküli egyéniség, dicstelen álkirályságát egyelőre csak a távolból kezdte, és pedig ama prédálással, mely által még oly hirhedt és Magyarországra nézve végzetes lett. Mindenek előtt Corfú szigetét, mely eddig Nápolyhoz tartozott, 30,000 aranyért eladta Velenczének, hogy a hatalmas köztársaság kedvét megnyerje, és hogy ez őt ne bántsa, ha egyszer talán mégis csak hajóra szállani