Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - III. és bef. közl. 804

230 a HORVATHY csalÁd lázadása, a Jánosvitézek nagymestere által követve, elébb Konstantínápolyba, onnét pedig Rhodusba vitorlázott. A törökök, kiknek akkortájt még nem volt hajóhaduk, nem gátolhatták tengeri útját; azonban, míg Zsigmond a Dardanellák tengerszorosán áthaladt, gúnyolódva mutatták meg neki a parton felállított fogoly franczia főurakat. Hogy mi birta Zsigmondot konstantinápolyi és rhodusi útjára, az meglehetősen rejtélyes. Hogy nem mert volna visszatérni országába, róla fel nem tehető; akárhogy Ítéljünk is Zsigmond felett, személyes bátorságát nem lehet kétségbe vonni; annak elébb is, utóbb is annyi jelét adta, hogy a gyáva félelem mint indok kizártnak látszik. Segítséget kérni a korhadt,, összeroskadó, reménytelen halálharczban vonagló byzanczi császárságtól? Arra nem igen lehet gondolni. A Sz-Jánosrendhez fordulni? Hiszen ez már ugy is megtette a tőle telhetőt, és azonkívül a rendnek legmérvadóbb tagja és korlátlan hatalmú feje, a nagymester, mellette volt Budától egész Nikápolyig, Konstantinápolyig és Rhodusig. Megvallom, hogy elfogadható magyarázatát ezen útnak nem találom, ha csak nem a könynyelmü, változékony és gyakran inconsequens fiatal király egy kalandos szeszélyében. De akár mi lett légyen az indoka, a tett maga nagyon impolitikus, és következménye Zsigmondra nézve nagyon kedvezőtlen volt. Magyarországban csakhamar elterjedt az álhír, minthogy a király nem jött haza, hogy ő is életét vesztette a nikápolyi vészben; sokan hitték, Garayék minden ellenkező bizonyítása daczára, sokan pedig tetették magukat mintha hinnék, mert összevágott kívánságaikkal; ez utóbbiak között pedig első volt Bebek Imre, vránai perjel,, kiről egy későbbi Zsigmondféle diploma azt jegyzi meg: »Emericus Bubeck prior Auranae, qui fere totius ipsius rebellionis et dissensionis origo fuerat.» Ez most visszajött régi terveire és a magyar trón állítólagos megüresedése folytán, avval újonnan megkínálta László nápolyi királyt, mely lépéshez a Horváthy párt egy pár még életben maradt tagja, nevezetesen az öreg Laczkófy István és Simontornyay István, is csatlakozott. (Ez utóbbit illetőleg már egyszer fel lett említve, hogyr talán maga is Horváthy volt, és pedig János testvére.) És nápolyi László el is fogadta a felajánlott koronát, noha egyelőre óvakodott lábát a forró dalmát földre tenni, és beérte avval, hogy helyetteséül Fülöp tengernagyját küldje pártjának szorosabb szervezkedése czéljából; igy tehát a polgárháború ujabb kitörése fenyegetett, és a tengervidék elszakadása az anyaországtól ismét előtérbe lépett. Egy másik viszás következménye Zsigmond távollétének