Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - II. közl. 705

712 A HORVÁTHY CSALÁD LÁZADÁSA, Maróthy János ugyan számos ütközetben megverték a mindinkább apadó lázadókat, és több várukat elfoglalták a szárazföld belsejében, ellenben kedvezőtlenre fordult a helyzet a tengervárosokban, ámbár épen ezek ragaszkodtak hiven a királyné pártjához. Tvartkó ugyanis rendes tengeri hadjáratot kezdett ellenük inditani, minthogy bizván Velenczével való szövetségében elérkezettnek hitte az időt, miszerint régi kívánságához képest a dalmát partokat meghódithatja. Láttuk már, hogy mily következetes módon járt el e czélban eddig is: először Drakovizza alapításában és megerősítésében, majd Cattaro békés uton való megszerzésében, azután a vránai Jánosvitézekkel való szoros összeköttetésében. Most, midőn Yranában oly erős támpontot nyert, hogy ott a külömben megbukott Horváthy-párt legyőzhetlennek látszott, mind támadóbban lépett fel, Clissa, Almissa és Ostrovizza erős várait ostrommal vette be, a tengervárosokat pedig Velencze révén nyert gályáival zaklatta. Ragusát bántani óvakodott, mert e hatalmas, dúsgazdag és nagy hajóállománynyal rendelkező községgel még a velenczeiek sem szerettek kötekedni. Jadrával is inkább csak ingerkedett, de annál komolyabb támadást intézett Spalató, Trau, Sebenico és Scardona városok, valamint Lesina és Brazza szigetek ellen. A városok ismételve fordultak Zsigmondhoz segítségért, de eredménytelenül; azután véd- és daczszövetséget kötöttek egymás között, de, kedvük nem levén a harczot Tvartkó mindinkább növekedő hatalma ellen folytatni,1] végre jobbnak találták ennek fenhatóságát elismerni és vele békét kötni, 1390-ben. Hogy Zsigmond oly közönyösnek látszott a tengervárosok sorsa iránt, ennek két oka volt. Első volt Murád török szultán fenyegető előrenyomulása a Balkán félszigeten, mely mái-Magyarországnak is veszedelmes kezdett lenni, és más irányba terelte védő intézkedéseit. Mikor t. i. a törökök 1389-ben Lázár szerb királyt megtámadták, Zsigmond Garay vezérét ez utóbbi segítségére küldte; tudvalevőleg azonban a rigómezei csata, 1389-i junius hó 15-én, szerencsétlenül ütött ki és a törökök fényes győzelmével, valamint Szerbia leigázásával végződött; szükséges volt tehát most első sorban a Száva mentét szemmel tartani és megvédeni. Második ok volt pedig azon kényes helyzet, melybe Zsigmond Velenczével szemben jutott volt lekötelezettsége következtében. Nem lehet félreismerni, hogy csakugyan hálával tartozott Velenczének; ennek köszönte jó részben, hogy Tvartkó a rigómezei csata után a törökökkel szövetkezett, kik segédkeztek neki dalmátországi hadjáratában.