Századok – 1896
Könyvismertetések és bírálatok - Rački; Fr.: Thomas Archidiaconus; Historia Salonita. Ism. Pór Antal 54
5 G TÖRTÉNETI IRODALOM, a királyt a házban, mely Matá-nak hivatik s a falakon kívül a nyugoti kapunál fekszik. Mondják, hogy a király kíséretében tízezernél több lovag volt, ide nem számítva a közemberek sokaságát, mely szinte megszámíthatatlannak látszék. A király nagy kegyességet mutatott a polgárok iránt. О hítta fel őket, kérjenek tőle bármit, a mi a közönség hasznára lehetne. Azt is akarta a király, hogy vegye át a város saját oltalmára (a közelében fekvő) Kiissza várát ; továbbá a városra akarta ruházni a szigetek fölötti ispánságot is (comitatum) ; de a spalatóiak, szokások szerint, inkább a magok hasznát nézik, hogysem a közjót. A király azonban, noha a spalatóiak kevésbe vették e szándékolt jótéteményeit, melyekkel kegyesen és bőkezűen el akarta őket árasztani, mégse bízta ama várat valamely főúrra, tudván, hogy ekképen sok alkalmatlanság háramlanék a spalatóiakra, hanem kegyelmes önelhatározásából megliiván bizonyos Pontiust, ki a magyarországi templomos vitézek (templáriusok) mestere vala, reá bízta ama vár őrizetét, meghagyván neki, hogy szerzetebeli barátokat telepítsen oda. Mialatt pedig András király a hajózásra készülődvén a városban időzék, Bernát érsek a halál adóját lerótta és eltemetteték sz. Domnius egyházában. A király azonnal elkiilde a spalatói kanonokokhoz, kérvén őket és tanácsolván nekik, hogy azon egyháziak közül, kik körében valának, válasszanak valakit érsekül. Különösen instála bizonyos Sándor nevű orvosáért, ki tanúit és tisztességes ember lévén, nagy hasznára válandott az egyháznak. Hanem a király kérelme meghallgatásra nem talált, mert az öregebb kanonokok szándéka másmerre hajlott. Közben a király hajóira szállott és a kijelölt útra kelt; a spalatóiak pedig két gályával kisérték Dirrachiumig. (Durazzó, hol az időben Dalmátország déli határa végződött.) Azonban a király nem kaphatott annyi hajót, amennyi elég leendett az egész keresztes had számára, amiért némelyek kénytelenek voltak haza visszatérni, mások pedig a következő évig várakoztak. II. András királynak a szent földön viselt dolgairól Tamás főesperes röviden, de elég jól volt értesülve. Kikötvén a király Szyria partjain, — így veszi föl ismét elbeszélése fonalát, de már mint szakbeli történetíró — nagy félelmet gerjesztett a szaraczénusokban. Kifejtvén — ugyanis — hadait, a tengerparttól eléggé behatolt az ország belsejébe; várakat vitt meg, helységeket foglalt el, s a ki útját állotta, azt összetiporta. Hanem a sors irigy folyamata a jeles fejedelem megkezdett művét begátolta és nem engedte, hogy jó eredménnyel folytassa azt, mint már Lucanus mondja:
