Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - I. közl. 617

ÉS A MAGYAR TENGERVIDÉK ELSZAKADÁSA. 631 azonban erőt vévén magán, odaszólt Károlyhoz, »a büszke és féktelen magyar nemzetet asszonyi kéz nem vezetheti, vedd át őseid országát, legyen tiéd a kormánypálcza, és használd azt tetszésed szerint.«1) — Károly terve tehát könnyebben sikerült, mintsem maga hitte volna, minden vérontás, minden ellentállás, minden zavar nélkül, örömében azonban még azt a látszatot is fen akarta tartani, miszerint Mária önként lemondott volna javára, és azért nem hagyta távozni a királynékat a mint azok akartak — saját vesztére. Az országgyűlés székhelyét, a türelmetlen Károly kívánatára, Székesfehérvárra tette át. az 1385-i deczember 31-i ülésben Károly egyhangúlag királylyá választatott, és — akkora volt a sietség — a koronázás még ugyanazon napon a székesegyházban Demeter esztergomi érsek által végrehajtatott. Károly oly gyöngédtelen volt, hogy Mária és Erzsébet jelenlétét követelte a koronázási szertartás alatt, hogy ezáltal mindenki meggyőződhessék, miszerint csakugyan önkéntes lemondás útján jutott a trónhoz. A királynék meg is jelentek, de bánatos magatartásuk és keserves sirásuk először sejtették a megdöbbent sokasággal a valódi tényállást, és ezen sejtelem, valamint a szánalom, a közvélemény első változását idézték elő Károly kárára; a kinos benyomás, melyet a koronázási szertartás tett, még egy pár szerencsétlen véletlen által, lett megerősítve, mely baljóslatú előjelnek lett magyarázva. Koronázás után Károly visszatért Budára. Ez természetes volt; de már sokkal nehezebben érthető, hogy a két detronizált királyné szintén visszatért Budára, a királyi palotába. Miért nem utaztak el, vagy Károly miért nem hagyta őket elutazni? A felelet alig lehet más, mint hogy mind a két fél nem tartotta még véglegesnek a megoldást. A királynék és a bitorló egy és ugyanazon palotában laktak, mindegyiknek volt külön udvartartása, és a két fél, halálos gyűlölettel szivében, a legudvariasabb módon közlekedett egymással, a cselszövés és ármánykodás tehát fölszin alatt, de annál hevesebben folytattatott. Erzsébet hatalmas tanácsadója, Garay Miklós, elmozdittatott ugyan Károly által a nádori méltóságtól, mely Szécliy Miklós országbírónak lett adományozva, de azért Garay tovább is bírta Erzsébet bizalmát, és sűrűn fordult meg az udvarán, Károly első kegyencze és tanácsadója pedig Palisznai János vránai perjel Garaynak nem csak politikai, de személyes halálos ellensége is volt. így tehát az 1386-ik év első heteiben a ') 1. Márki Sándor, Mária királyné. (Magyar tört. életrajzok, 1. évfolyam.) 41*