Századok – 1896

Értekezések - GRÓF WILCZEK EDE: A Horváthy család lázadása - I. közl. 617

620 A HORVÁTHY CSALÁD LÁZADÁSA, érsek által; a kormányzás gyeplőit pedig, gyermeke helyett. Erzsébet anyakirályné, Nagy Lajos özvegye, ragadta meg, a főurak hallgatag beleegyezésével. Azaz hogy meg akarta ragadni, de keze gyengének bizonyult arra, a gyeplő kisiklott belőle, és lassanként, akarata sőt talán tudta nélkül, átcsúszott egy mögötte álló hatalmasabb egyéniség, kegyencze Oaray Miklós nádorispán kezébe. Nem akarok itt a korszak e kimagasló alakjának jellemzésébe bocsátkozni ; rövid, de jelentékeny szereplése annyi fényt és annyi árnyékot vetett Garay nádor nevére, hogy lehetetlen egy pár futólagos szóval e hatalmas és sokat szidott főúr valódi mivoltát helyes világításba helyezni. De szükséges constatálni, hogy a mértéknélküli gáncs, mely nevére és emlékére lett halmozva, igazságtalan; és hogy a gyűlölet, melyet kortársainál keltett, nem csak az irigységen alapult, melynek minden udvari kegyencz okvetlenül tárgya lesz, de még inkább két körülményen, melyet a magyar főurak meg nem bocsáthattak: szláv eredetét, és parvenü voltát. Ezen két körülmény minden cselekedetét gyűlöletes világításba helyezte; és miután a regens királyné minden sugallatára hajlott, a koronás királyné pedig gyermekkoránál fogva még nem számított, Garay személyisége az egész kormányrendszert is csakhamar népszerűtlenné tette. Különben is azon tény, hogy ezúttal Sz. István koronája egy nő fejére szállt, egészen új és eddig hallatlan volt; eleinte épen újságánál fogva érdeklődést, sőt regényességénéi fogva lelkesedést is szült a lovagias magyaroknál, de ezen érdeklődés és lelkesedés majd visszatetszésbe ment át, mihelyt kilátszott, hogy ez intézkedés csakis az irigyelt udvari kegyencz malmára hajtja a vizet. Növekedett az elégedetlenség az által is, hogy hire járt, miszerint Garay maga a fiatal királyné kezére és ez uton a magyar koronára aspirál; ez ugyan csakhamar álhírnek bizonyult, hanem helyébe egy másik tény lépett, mely nem sokkal jobban tetszett, t. i. az, hogy Mária az elhunyt római császár fiának, Zsigmond brandenburgi berezegnek lett eljegyezve, a csak 14 éves Zsigmondban sem találtak a magyarok elég garantiát szilárd viszonyok helyreállítására, és benne a külföldit, még pedig a csehet, utálták, eltekintve attól, hogy a mátkapár fiatalságánál fogva az egybekelés bizonytalan időre el lett halasztva. De még mélyebb mint Magyarországban volt az uj alakulások hatása a magyar tengervidéken. (Lengyelországról, mint tárgyunktól elesőről, itt nem lehet szó.) Láttuk, hogy az ezelőtt folyton nyugtalankodó és fegyelmetlen Horvát-Dalmátországban, Lajos bölcs és erélyes uralkodása alatt, teljes csend