Századok – 1896

Értekezések - BÉKEFI REMIG: Árpádkori közoktatásügyünk és a veszprémi egyetem létkérdése - I. közl. 207

208 árpádkori közoktatásügyünk iskolát is létesítenek, hogy ezekben a jövő nemzedéket fölneveljék és kiképezzék. S tényleg a Gellért-legendában' ilyet» megnyugtató dolgokat olvasunk : A király parancsára az ország különböző kolostoraiból — (Pécs-)Váradról István és Anzelm, Zalavárról Konrád és Albert, Bélből (Bakony)' Krátó és Tasziló, Pannonhalmáról Fülöp, Henrik, Lénárd és Concius—szerzetesek jöttek össze. Ezek mindnyájan fölszentelt papok és tanult egyének (viri litterati) *) . . . Közülök heten.— Albert, Henrik, Fülöp, Konrád, Krató, Tasziló és István — ügyes magyar tolmácsok (ungarica lingua interprétés expediti.)2) Ezen sorokból megértjük tehát, hogy mind a négy kolostorban — Pannonhalmán, Pécsváradon, Zalavárott és Bakonybélben — már Szent István király korában volt olyan benedekrendű szerzetes, aki magyarúl tudott. S én ezeket nem külföldi származásúaknak, hanem született magyaroknak tartom. Mert ekkor már az 1029-ik év volt letelőben. S lehetetlen föltennünk, hogy ekkorra az egyes kolostorok nem gondoskodtak utónemzedékről, — vagyis hogy nem vettek be magyart. Sőt bizonyára szinte kaptak a kolostorok a magyar egyéneken, mert föladatuk — a hittérítés — megoldását csak oly mértékben remélhették, amily erővel hozzá tudtak férkőzni a nép lelkéhez. Ennek pedig legbiztosabb eszköze épen a magyar nyelv volt. De ha már vettek föl magyar egyéneket a rendbe,, kiképzésökről is kellett gondoskodni. Erre pedig egyedüli mód az iskolázás volt. S ki tudná elgondolni Pannonhalmát, a benedekrendűek magyarországi bölcsőjét s a királyi rokonszenvnek annyiszor kitüntetett tárgyát, kolostori iskola nélkül ? S csakugyan maga Mór, a későbbi pécsi püspök írja, hogy ő iskolás gyermek (puer scholasticus) a szent-mártonhegyi (pannonhalmi) kolostorban volt.8) De meg éppen a benedekrendűek rendi szervezet» módot nyújt arra, hogy ne csak a pannonhalmi kolostorban lássunk iskolát. Ezen rendben ugyanis mindegyik kolostor független volt a másiktól, s így mindegyiknek magának kellett gondoskodnia saját kiegészítéséről, vagyis az utónemzedék nevelése- és oktatásáról. Ebből azonban nem következik, hogy ') Vita 8. • öcrardi cap. XI. (Endlicher : Berum Hungaricarum Monumenta Arpadiana. 218. 1.) ; ') Vita S. Gerardi cap. XII. (IJ. o. 219. 1.) 3) Mauri episcopi Quinque-Ecclesiensis : Vita S. Zoerardi, s. Andreae Confessons et Benedicti martyris, Eremitarum. cap. I. (Endlicher ; Rer. Hurig. Mon. Arpad. 134. 1.)