Századok – 1895
I. Történeti értekezések - JAKAB ELEK: Kocsárdi Gálffy János és a Báthoriak. 785. o.
KOCSÁRDI GÁLFFY JÁNOS ÉS A BÁTHORIAK. 815 derítik. Most csak annyit tudunk, hogy a gyors vagyonosódásnak s nagy emelkedésnek ki kellett hívni a versenytársak irigykedését. A besúgás, ingerlés, féltékenység ébresztés meghallgatásra talált a könnyelmű Zsigmond fejedelemnél, a kinek udvarába már befészkelte volt magát az erkölcsi romlottság. Gyulai és Gálffy javainak törvénytelen elvételét s kegyenczek közt kiosztását követték pár év niulva a Kendyek, Kovachóczy s a többi fejedelmi tanácsosok meggyilkoltatása s javaik elkobzása. De a zsákmánylásban s tettetésben fő volt maga a fejedelem. Számtalan bűnös ténye bizonyítja ezt, s legélénkebben s kézzel foghatóbban az, hogy Gálffynak, mint felségsértéssel hamisan vádoltnak s megöletettnek mindenét elvették, elvették tőle és ártatlan özvegyétől, a kit a fejedelem 1595-ben deczember 25-én kelt adománylevelében 57 birtokból és birtokrészből álló roppant vagyonaért a sitvai és bolkácsi birtokrészekkel kárpótolt. Bószantó cynizmusra mutató adománylevelében így szól: »Mind némely tanácsosainak közbenjárására, mind tekintetbe vévén a hátra hagyott urnő, Pernyeszi Erzsébet özvegységét és árvaságát: az egész Sitva birtokrészt, mely Somlyai Báthori Istváné volt, úgyszintén a bolkácsit, mely Lónai Kendi Sándoré volt, de a kik megfeledkezve, bogy az ő atyja jótéteményei által növekedtek nagyra, ellene összeesküdtek, hogy országából és székéből eltávolítsák, s lia ez nem sikerül, életét is kioltsák : ez okból az ápril 16-án tartott országgyűlés végzésénél fogva mindketten örök hütienségi vétekben marasztaltattak el, birtokaik a fejedelemre szállottak s adomány tárgyaivá lettek, a fejedelem a birtokokat minden földeikkel, réteikkel, legelőikkel stb. említett Pernyeszi Erzsébetnek adományozza élethosszig ez adománylevelénél fogva.1) Hogy ez alamizsna inkább mint fejedelmi adomány az egykor dűsgazdag és boldog özvegyet nem elégítette ki, mutatja az. bogy sorsán férjhez menetel által igyekezett segíteni, s előbb Gibárti Keserű Jánoshoz, azután Cseszeliszky Boldizsárhoz ment férjhez, s az utolsóval kötött házas élete alatt 1607-ben oktob. 10-én első férje, Gálffy János vagyonának az ő megöletése után mily sorsra jutása iránt Vajda-Hunyadon eskettétvén : a tanuk közül az ElsÖ, felső-szilvási nemes Szilvássy Péter vajda-hunyadi várparancznok így vallott : Tudja, hogy a mikor Gálffy Jánost megölték, törvénytelenül ölték meg Huszt várában ; azt is 9 Orsz. Levéltár, Erdélyi osztály, Fragmentorum Tom. 8. pag. 901 — 905.