Századok – 1895
I. Történeti értekezések - JAKAB ELEK: Kocsárdi Gálffy János és a Báthoriak. 785. o.
816 JAKAB ELEK. tudja, liogy Gálfíy János a Morzsinai Ferencz hatzokvidéki jószágát : Hatzokot, Rekettyefalut, Poént, Nyeafalvát, Chernissorát, Meriet, Abliot, Zochot, Prehoristiát, Pauchinesdet, Totesdet, Dempsust. Petrosot, Kriwát, Lakurt, Yárbelyt és Skey nevű falukbeli részét negyven ház jobbágyon kívül, melyet Gálffy János akaratjából bírt, mind Morzsinai Ferencz, mind leánya Chiermenj7 Mihályné most is annak az maradéki számára vagyon, békeségesen, mind halálaig. Hogy megölték Gálffy Jánost, feleségétől Pernyeszi Erzsébet asszonytól törvénytelenül és hatalmasul elfoglalták ; mely jószágok nagyobb részét akkori fejedelem Báthori Zsigmond az olaszoknak, Simon és Eabius Gingának adta volt ; az maradékát Macskásy Ferenc'znek, Pauchinesden való részét Kertész Laczkónak. Báthori Zsigmond fejedelem akkori szolgájának, Pauchinesden négy ház jobbágyot és . . . részét Bede Mihálynak. Chiermeny Mihálynak Nyires falván való részét, Ugrón Mihálynak Lakuron való részét adományozta. Gálffy .János jószágában vasbányákat is nyittatott. A jobbágyok szolgáltak oda fel Kochárdra is az akkori békeséges időben törvényesen. Azokban a jószágokban haláláig senki sem háborgatta Gálffy Jánost. Második, harmadik tanú is így vallott. Negyedik azt emelte ki, hogy Gálffy haláláig békeségesen bírta Morzsinai Ferencz jószágát, Haczachielt minden hozzá tartozandóival, tudja, hogy Aranyosszékre is szolgáltatta őket ; néha húszan is mentek fel szolgálatra, mikor kívántatott; azt is tudja, hogy Gálffy Jánost törvénytelenül ölték meg. Ötödik is így vall. Hat-, liét-, rigolez-, kilenczedik tanú is tudja, hogy Gálffy János haláláig bírta a Haczachieli jószágot, azóta íiskus számára foglalták el a feleségétől törvénytelen hatalommal. Tizedik tanu. mint az előbbiek. Tizenegyedik tudja, hogy Gálffy Jánost Báthori Zsigmond ölette meg, ő bírta az Hazachieli jószágot míg élt. halála után Pernyeszi Erzsébet asszonytól elfoglalták törvénytelen hatalommal, és kit olaszoknak, kit Macskássy Ferencznek és Bede Mihálynak adtak a jószágból. Tizenkettodik ugy vall, mint a tizenegyedik. Tizenharmadik Gyulay János azt vallotta, hogy Gálffy János bírta a Morzsinai Eerencz jószágát, melyet az ő akaratjából megvett volt, úgymint a Haczacbielen való jószágot és oda való udvarházat, Totesd, Paucbinesd, Petrosz és Meri a. ' stb. birtokokkal egyetemben és a Chiarnai kalugerek lakd