Századok – 1895

I. Történeti értekezések - KROPF LAJOS: Egervár eleste és a keresztesi csata 1596-ban. - bef. közl. 591. o.

606 EGERVÁRA ELESTE daczára a sátrakban még elég szpáhi és szolga maradt. Ezek a fosztogatókra vetették magukat nagy dühösen és legnagyobb részüket lemészárolták ; a kik pedig megmenekültek e mészárlástól, azok igyekezetükben a fősereghez visszajutni, a táboron kívül hulltak el.1

) Hasszán pasa a rumili lovassággal egyfelől, 9 Naima így meséli a csata koczkájának megfordulását : Midőn az ellenség a mocsár innenső partjára ért, a tatárok előrenyomultak s némileg föltartóztatták a támadó hadoszlopok előmenetelét. »Az ellenség azon hadosztályai, melyeknek sikerült ami jobb szárnyunkat zavarba hozni, ezután kemény kísérletet tettek a főbadi szállás megtámadására,« de rövid ideig föltartóztatta őket Hasszán pasa, ki a rumili csapatokkal nagy gyorsasággal hátulról megtámadta őket. Az erős tüzelés miatt azonban kénytelen, vala visszavonúlni.« A szpábik, kik a kiállott fáradalmak miatt egészen ki voltak merülve és már föladtak vala minden reményt a győzelemhez, kénytelenek voltak meghátrálni. A többi csapatok látván, hogy bajtársaik nincsenek többé a csatamezőn, e körülményt csakhamar arra,, magyarázták, hogy a szultán megfutott, mire ők is azonnal hátat fordítottak s némelyük Belgrád, mások Buda felé tartottak s ilyképen az. ellenséget a csatamező teljes birtokában hagyták. A győztes ellenség most a fosztogatáshoz látott ; berohantak a mozlim sátrakba és elvettek mindent, a mi kezük ügyébe esett. Mintegy 5 ezer gazember közülök már a padisah ima-kárpitjának közelébe jutott vala, majdnem nyíllövésnyire, midőn a legiszonyúbb dúlás támadt (a sátrak közt). Igazhivő és bitetlen. mind eldobta lőfegyverét és kardot rántva rohant egymásra haláltusába. A vezirek és nemesek körülvették a padisah személyét és hősi elszántsággal védelmezték őt ; midőn pedig az elátkozott gazemberek némelyike el akarta metszeni a császári sátor köteleit, a bennlevő agák kirohantak és levágták őket. A maroknyi igazhivő nép loyalis szíveik nemes és őszinte melegében oly dicsőül harczolt, hogy e nap valóságos előképe volt a föltámadás dicsőségenapjának.« Naima ezután elbeszéli, hogy az öreg Khodsa mint vigasztalta és bátorította a szultánt és azután ismét visszatér a rablás leírásához. »A fosztogatók elszéledtek a főhadi szállás sátorai közt mindenütt zsákmány után kutatva és így szétoszoltak«. Nem is gondoltak ők egyébre mint a kincsre, veszélyről nem is álmodtak, »midőn a táborban, maradt lovászok, szakácsok, öszvér- és teve-hajcsárok, kocsisok és más szolgák, látva a fosztogatók gondatlan dúlását, baltákkal, késekkel és más kezük ügyébe eső szerszámmal vagy fegyverrel, a rablókra vetették magukat és megöltek közülök annyit, a mennyit tudtak « Mire a többiek elszaladtak és meg sem álltak, míg saját árkaikhoz el nem értek. »Megfutott a bitetlen«, hangzott föl most mindenfelől a kiáltás és csakhamar elterjedt a jó hír mindenfelé, mint a haraszt-tűz. A vérszemet kapott mozlimok most előrohantak mindenfelől és üldözőbe vévén a futókat óriási sokaságot legyilkoltak közülök. — Ibrahim efendi, a defterdár, (Naimánál) főbb vonásaiban épp úgy beszéli el a fosztogatók gondatlanságát és kincsvágyát, a szolgasereg támadását és a »megfutott a hitetlen« kiáltásokra visszacsődülő török katonák támadását. — Egy alábbi jegyzetben adom Barton leírását eredetiben, melyből világos, hogy ő is azt állítja, amit Hammer, hogy t. i. Cigala pasa (és vezértársai) épp abban a pillanatban rontott(ak) elő, midőn a fosztogatók a török kincstárt rabolták, (és már a szultán körül folyt a tusakodás). — Ibrahim efendi szerint a keresztények két csapatja megtámadta a kincstárt, szétverték az ennek őrizetére kirendelt janicsárokat és szpáhikat, kivonszolták a pénzes ládákat a