Századok – 1895

I. Történeti értekezések - KROPF LAJOS: Egervár eleste és a keresztesi csata 1596-ban. - közl. 397. o.

MAGYAR TENGERÉSZET AZ ANJOU KORBAN. HARMADIK KÖZLEMÉNY. III. Mikor Róbert Károly halála folytán a magyar korona fénye és terhe I. Lajos fejére szállt, ez korra nézve még gyermek­számba mehetett volna, minthogy 1326. márcz. 5-én született, és a szerint csak 16 éves volt; testi, lelki és jeliemi kifejlő­désére nézve azonban nemcsak hogy megállta már az érett férfi helyét, de még mint olyan is kimagaslott, Ritka tehet­ségei, daliás megjelenése és nyájas, de méltóságteljes komoly­sága már a koronázás alkalmával, mely 1342. julius 21-én Székesfehérvártt ment végbe, az egész népet az öröm. biza­lom és hódolat zajos nyilvánítására ragadták; és az ifjú király első tettei is bebizonyították, hogy a nemzet, ösztöne, mely tőle nagyokat várt, benne nem csalódott. E helyen azonban nem foglalkozhatunk Lajos király első tetteivel, melyek a fellázadt erdélyi szászok és a havasalföldi olá­hok békés úton való meghódítását eredményezték, hanem a csakhamar bekövetkező nápolyi és tengermelléki események szemlélésére kell szorítkoznunk, melyek Lajos politikájának szilárd irányt szabtak, és a magyar tengeri hatalmat meg­teremtették. Már uralkodásának első évében Lajos figyelme Nápoly által lett lekötve. Ott időzött, mint tudjuk testvéröccse Endre, ki az agg Róbert király udvarán neveltetett és mint Jolianna trónörökösnő jegyese a nápolyi trónra számot tartott. Róbert 1343. jan. 19-én elhalálozván, Endre és a csodaszép, de ledér erkölcsű Johanna csakhamar egybekeltek, noha mindegyikük még alig volt 16 éves ; Johanna azonban nemsokára megúnta ifjú férjét, kinek komoly természete nem illett könnyű véral­katához, és nemcsak megakadályozta annak megkoronáztatását, de még egyik rokonával. Tarenti Lajossal, tiltott szerelmi viszonyba lépett, ezáltal az udvar botrányos meghasonlását

Next

/
Thumbnails
Contents