Századok – 1895

A Magyar Történelmi Társulat Évkönyve 1895 - Tartalom

21 különböző községeiben töltötte. Ez alatt az idő alatt a kolozs­vári ifjúság társadalmi életében jelentékeny szerepet játszott és egy ideig az ottani ev. ref. collegiumban is tanítóskodott. Tanítványai mai napig is, több mint 30 év multán, hálásan emlékeznek sok tudására s lelkes, vonzó tanítási modorára. 1861-ben Kolozsvárt jogakadémia szerveztetvén, az első évre azonnal beiratkozott s ott az első évi jogtanulmányt elvégezvén, 1862-ben Pestre költözött és ott folytatta s végezte be 1865-ben az egyetemen jogi tanulmányait. Ugy bogy a kétszeri szomorú félbeszakítás miatt az, a ki 14 éves korá­ban már collegiumi deák volt, csak 33 éves korában juthatott jogvégzettséghez, letévén kitüntetésekkel a jogtörténelmi és bírói vizsgálatokat. A szabadságliarcz zivatara és az azt követő szomorú korszak számtalan életpályát tört derékon ketté, vagy zavart meg természetes fejlődésében. Deák Farkast is visszavetette legalább egy évtizeddel. De az ő erős akarata győzedelmes­kedett a rendkívüli körülményeken. Bizony erős akarat kellett hozzá, liogy önerejéből szerezze meg az élet mindennapi szük­ségeit s ugyanakkor pótolja és bevégezze tanulmányait s a nagyratörekvés nem csekély ambitiója, hogy önállóan, az iro­dalom terén is működjék s irói babérokra tegyen szert. Deák Farkas azonban tudott időt szakítani magának arra is, bogy a múzsák szolgálatában jeleskedjék. Az 1857-től 1867-ig terjedő tíz évre esik írói munkás­ságának első szaka. Először is a »Kolozsvári Közlöny «-ben és a »Pesti Napló «­ban kezdett politikai tartalmú leveleket, színi bírálatokat, könyvismertetéseket stb. irogatni. Azon kivül a szépirodalmi lapokban novellákat írt az erdélyi társadalmi életből, melyek­nek tárgyát olykor már a történelemből is mérité. 1861-ben Kolozsvárt két kötetben jelentek meg novellái, melyek abban az időben az erdélyi szalonok asztalain kedvelt olvasmányt képeztek; az elbeszéléseknek természetes, vonzó, és érzelmes irálya, előadási modora kivált a nők szívéhez könnyen találván meg az utat. Beszélyei 1864-ben második

Next

/
Thumbnails
Contents