Századok – 1895
A Magyar Történelmi Társulat Évkönyve 1895 - Tartalom
19 vértanunk : Mikes Kelemen törökországi leveleit szeretettel olvasgatjuk két évszázad nagy ideje multán is. II. Deák Farkast a fogság tette u. n. nagy emberré. De hát sokan sínlődtek vele együtt ott és másfelé is fogságban és még sem lettek hírneves emberekké, mint a hogy lett Deákon kivűl pl. Bónis Sámuel, a mult napokban elhunyt Könyves Tóth Mihály, Ocsvay Ferencz volt curiai biró, vagy a két gróf Haller testvér, avagy oly jeles tudós tanár, mint Horváth Gáspár, Deák Farkas ottani mentora s legjobb barátja, a kik mind Jcoefstadt vára keserves tanfolyamát végezték. Meg kellett tehát lennie Deák Farkasban már előbb annak az alapnak, melyre ott építhetett ; annak a törekvésnek, a mely őt szellemi kincsek gyűjtésére sarkalta ; annak a magasabb eszmei szárnyalásnak, a mely egyedül tud valakit kiemelni a tömeg közül. Mindez bőven meg volt már a gyermek és ifjú Deák Farkasban, gondosan elültetve a gyöngéd szülék kezétől, szépen ápolva tanárai által az iskolában s nemesítve a művelt úri társaságok légkörében, a hol Deák Farkas forogni szeretett. Családi állapota s neveltetése adta meg az alapot, melyen aztán önmagát mindig magasabbra emelhette. Deák Farkas Marosvásárhelyt született 1832 ápr. 4-én. Atyja köpeczi Deák Ferencz királyi táblai ügyvéd, classikus műveltségű férfi volt. a ki pár évig mint helyettes jogtanár is működött a 30-as években a collegium mellett fennállott akkori jogakadémián, mint a külföldön tartózkodó Dósa Elek helyettese. A latin nyelvet a legnagyobb szabatossággal és könnyűséggel beszélte élete végéig (*{" 1868 ápril 4-ikén 71 éves korában). O volt első mentora fiának is a latin nyelvben s egyéb tanulmányaiban. Anyja magyar-csesztvei Miske Anna volt. régi nemesi családból. Edes anyja korához képest szintén igen sokat olvasott, művelt, kellemes társalgó, élénk kedélyű s gyermekeiért élő-haló asszony volt (y 1880 aug.- 27-én). Deák Farkas mindkettőjük természetéből örökölte a 2*