Századok – 1894

Könyvismertetések és bírálatok - Paikoss Endre: A kassai helvét hitv. egyház megalakulásának története. Ism. Ráth György 622

•623 TÖRTÉNETI IRODALOM. Mária királynénak két rendű levelét Franki Vilmos »Henckel János, Mária királyné udvari papja« czímű jeles akadémiai értekezése kapcsában II., III., IV., V., VI. sz. alatt már rég közzétette. E mellett a Nagy Lajos-féle adománylevél kelete * »quinto calendas mensis Augusti« tévesen számíttatott át augusztus 5-ére, valamint azon András mester, kihez Henckel egyik levelét »senatus Cassoviensis, a secretis« czímzéssel idézte, nem volt a kassai tanácsnak igazgatója, a minő állás nem is létezett, hanem titkára, jobban mondva jegyzője. Szintúgy szabálytalan az okiratok idézésénél a pontos keletnek mellőzése, illetve az azokban előforduló ilyetén keltezéseknél: feria quinta ante Judica, in vigilia Thome apostoli, in festő Ascensionis Domini, stb. a megfelelő mostani időszámítás ki nem tétele. A bevezetésben még idéztetik a »kassaiak által 1514-ben a jászói konvent előtt emelt panasz«, mely előttem ismeretlen okmánynak ilykép való körülírását megfelelőnek nem tarthatom, miután a káptalanok puszta panaszok felvételére nem voltak hivatva. Hasonlókép helyreigazítást igényel azon állítás is, mikép Stockei Lénáit az öt városi hitvallást 1549-ben »Confessio pentapolitana« czímmel három nyelven kiadta, mert mostanáig csak a kassai 1613., úgy 1634-iki bárom nyelvű s ama czímmel nem bíró kiadásokból fenmaradt példányok ismertek. Egyébként ez utóbbi kiadás előszavából is következtethető, hogy a 20 év előtt megjelent és a kassai tanács által eszközölt kiadást más nem előzte meg. Az első fejezet végén idézett 1554. október 12-ki királyi rendelet, a bíráltam munka megjelenése előtt csakugyan nem volt még kiadva, azt azonban Miksa király nem Telegdi, hanem Feledy Eustach kassai kapitányhoz intézi. Ezen okirat bevezetésében hivatkozás történik Kassa bírájának és esküdt polgárainak ama panaszára, mely szerint a kapitány úgy magában a városban, mint a városi birtokokon alkalmazott plébánosoknak járó dézsmát a régi szokásnak megfelelően ki nem szolgáltatja, úgy hogy a szegény jobbágyok egyházi féríiaiktól, jövedelmeik megtagadása miatt, elhagyatva, a szentségek kiszolgáltatására és az isteni tisztelet gyakorlására nézve nem csekély fogyatkozást szenvednek. Ennek nyomán a király, mivel az egyházi személyeknek törvényes és jogos jövedelmeiktől bárki által leendő megfosztását nem akarhatja: a kapitánynak (fidelitati tuae) szigorúan meghagyja, hogy ha a panaszbeli kitételek állanak, a kérdéses dézsmát az illető plébánosoknak, a mennyiben katholikushitűek és a szent katholikus s római egyháztól függnek, illetve annak engedelmeskednek r