Századok – 1894

Könyvismertetések és bírálatok - Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Ism. Huber A. 338

340 történeti irodalom. 340 élt szerzőre utal ugyan, de sok részlet egykorú feljegyzés jellegével bír, s úgy látszik, hogy az események egyik csoportja II. Béla idejében, a másik pedig III. Béla utolsó éveiben vagy a XIII. század kezdetén jegyeztetett fel. A hátralevő (III.) rész a XIV. században került a krónikába. A képes krónika értékének megítélésénél tehát mindenekelőtt a II. rész jön tekintetbe, mivel csupán ebben találunk a magyar történelemre vonatkozó részletes adatokat a XI. század második és a XII. század első feléből. Én azon alkalommal, midőn Marczalinak munkáját az Árpádok korának forrásairól a »Mittheilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung«-ban (4, 127 s köv.) ismertettem, azon nézetet vallottam, hogy a képes krónikának ez a része is csak a XIII. századból származik. Az érdemes szerző nem vette tekintetbe az általam felsorolt okokat, hanem megelégedett saját nézetének igen éleselméjű indokolásával. Fájdalom, most nem mondhatok e kérdésben határozott ítéletet, mivel nincs időm a krónikának újabb beható vizsgálatára. De még sem mulaszthatom el megjegyezni, hogy a krónikának ezen részében is sok a mondai vonás, és nem egy adat első tekintetre hamisnak tűnik fel vagy olyannak, mely egykorú, megbízható forrásokkal ellentétben áll. Nem tudom, helyes-e a kimutathatólag téves adatokat egyszerűen későbbi interpolatiónak jelenteni ki, és a többit biztos ténynek tartani. Azonban, még ha a szerző nézetéhez csatlakozunk is, sem találom helyesnek minden kicsinységnek, még a közlött beszédeknek történeti értékesítését is, miután tudvalévő, hogy az ókori történelmi művekben, épúgy mint a középkori krónikákban, a beszédek többnyire a modern történetírók okoskodásainak felelnek meg. Szerzőnek a képes krónika főrészéről táplált kedvező véleményével függ össze, hogy a Szt. István férfi rokonaira vonatkozó adatoknál a hazai krónikások adatait követve Endrét, Bélát és Leventét Szár László fiainak, Géza testvére Mihály unokáinak tartja. De ezzel nemcsak a magyar ügyekről igen jól értesült altaichi évkönyvek ellenkeznek, melyek a »parvuli exules«-eket, mint Szt. István öcscse fiának fiait említik, hanem a Vita Gerhardi is, mely Endre, Béla és Levente atyját Vazulnak nevezi (de genere Stephani), ki nyilvánlevőleg azonos az altaichi évkönyvekben említett caecatus filius fratris Stephani-val. A Vita Gerhardi pedig csak érdemel annyi hitelt mint a képes krónika, még akkor is, ha ennek legrégibb részét II. Béla alatt, tehát Szt. István után egy évszázaddal később szerkesztették. A részletekből csak egynehányat emelek ki, a hol néze-