Századok – 1893

Tárcza; Önálló cikkek - Szádeczky válasza (III. közl.) 819

'822 TÁRCZA. Az sem utolsó bizonyíték e mellett, hogy ama vitás záró szavakegész tenorja olyan, hogy az forrásidézés nem lehet, hanem igen is Szeréminek, az érzékeny, kesergő, naiv emlékírónak nagyon is subjectiv ésspeeificus (!) érzelemnyilvánulása, midőn még egyszer, utoljára is kiöuti szíve fájdalmát, hogy neki fejedelmei semmit sem adtak, pedig nekik gyakran jövendölgetett. S így épen azzal végzi az Ep. flebilist, a mivel kezdte az emlékiratot, hogy naivúl jövendőléseire hivatkozik. Ez már mégis csak spécifions vonás, a mi határozottan Szerémire vall. De Szerémire vall az ö sajátságos stylusa ; rá vallanak az ő »saját, külön« kifejezései is. Erdélyi maga is elismeri, bogy »a stylus rokonnak látszik az emlékiratban«., de szerinte az mégis nem világos, vájjon az csak Szerémié lehet-e (tehát specificus !), vagy lehet több más hasonló míveltségü íróé is (vagy is tvpicus !). Ez az állítás, a mely magában egy általános igazságot hirdet, úgy érne a mi esetünkben valamit, ha Erdélyi mindjárt kimutatná, hogy másis írt ám úgy mint Szerémi, s főkép ha bemutatná nekünk az ő általa felfedezett író — Thatai stylusát. Sajnos, Thatait, mint írót, nem ismerjük ; tehát a két stylust össze sem vethetjük. De nem is szükséges, mert Szerémi stylusa (a tavalyi Erdélyiszerint) »egészen önkényes és oly sajátságos, hogy szokni kell hozzá«. (Ld. értekezése 53. 1.) No hát, a ki megszokta az emlékiratban, felismerheti az Epistolában is és nem fogja a specificus vonásokat typicusoknak tartani. Ilyen specificus, mindkettőben előforduló közös szavak és kifejezések a Zoltán Zelim (szultán Szolimán h.), castor (castrum helyett), sonabat in aiere, gletum (geleit) bábuit, Gozanz (Gróf Salm.), gverra, Ladislaus Casimirien. (II. Ulászló), extra meavit, meatum dedisset, ita fertur dixisse, Danubium fiúi reliquen. fugien. stb. s főkép (a minek erősen" specificus, »különös« voltát Erdélyi maga is erősen kiemeli értekezésében 59. 1.) az »ita ambulabit« (úgy fog járni !) az Epistolában, miként »quomodo ambulasti« és »caesar caniter ambulabit« (kutyáúl fog járni !) az emlékiratban. A stylus tehát nemcsak rokon, hanem ugyanaz az emlékiratban és a levélben ; — nein typicus, hanem specificus. Ha Erdélyi dr. kétségbe vonja : mutassa ki ellenem és saját értekezése ellen a typicus vonásokat más egykorú »hasonló míveltségü« íróból vett idézetekkel, s ismertesse meg főképen Thatai stylusával a történetkedvelö közönséget. Sőt tovább megyek, maga az a kifejezés, a melyre Erdélyi az egész Thatai íróságát építi, az a »sic finis est per uuum devotum capellauum« annyira sajátos kifejezése Szeréminek, hogy épen ez az ellene beidézett koronatanú is mellette bizonyít. Emlékiratát épen így végzi, hogy »sic est finis per Georgium Sirimiensem«, s a hogy végzi »et sic: —«-kel a II. és III. és »et sic erat« tal a XI ik caputot és a hogy »et sic factum« olvasható a III. c. közepén is, mint az Epistola derekán.