Századok – 1893

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Egy hamis pénzverő a XVI. században - II. bef. közl. 748

A XVI. SZÁZADBAN. 753 erről is alaposan meggyőződni s miért nem tartotta kötelességé­nek jelentésében a dolgot minden környülállásaival együtt híven előadni? És ha már a convent elkövette azt a mulasztást, hogy a Homonnaynak szóló mandatumot a relatióban át nem iratta, miért nem küldötte azt legalább vissza? A bécsi udvar felfogása szerint tehát mindezen fölöttébb gyanús és terhelő körülmények határozottan arra mutattak, hogy a dologban valami gonosz csalárdság történt.1 ) Ennél­fogva nem is késtek Ferdinánd nevében szokatlan kemény hangú, sőt fenyegető levelet intézni a conventhez, megparan­csolván, hogy ha a király legsúlyosabb haragját el akarják kerülni, a történtekről igazán és minden csalárdság nélkül körülményes jelentést tegyenek, a Homonnaynak szóló manda­tumot átiratban vagy in specie küldjék föl s arra nézve, hogy a tapasztalt mulasztások a convent bizonyságának csalárdságából vagy a egyző hibájából származtak-e? fölvilágosítólag nyilat­kozzanak, hogy annak idején felelősségre vonatván, mindenekről számot adhassanak.2) A villám tehát, mely eleinte csak Homonnay Gábor feje fölött dörgött, most a lelesziekre is készült lecsapni. Annál külö­nösebb tehát, hogy mikor Bécsben mindenáron bűnbakot keres­tek, a kin bosszujokat tölthessék, a sárosi kapitány senkinek se jutott eszébe, pedig kétségtelen, hogy legjobban Cuppler Konrád uram érdemelte volna meg, hogy kérdőre vonassák. De alkalmasint sor került volna rá is, ha egy váratlamíl ') Et licet ex litteris vestris relatoriis . . . intellegimus ipsum Gábrielem inter caetera i'espondisse, se praedictum aurifabrum captivare facere velle et ad manus hominis nostri regii, cui jusserimus, assignare paratum : attamen vos nescitur aut ex aliquo fraude, dolo aut corruptione testimonii vel notarii vestri, nec litteras nostras praeceptorias vel in specie majestati nostrae remittere, vel — ut moris est — litteris vestris relatoriis inserere curavistis . . .« etc. etc. Ferdinánd levele conceptusban U. o. fasc. 547. nr. 31. -) »Fidelitati vestrae harum Serie firmiter et sub gravissimae indigna­tionis nosirae poena mandamus, ut praescripta omnia et singula, prout acta et executa sunt . . . fideliter absque dolo et omni fraude perscribere debeatis, de illis vero defectibus, sive dolo et fraude testimonii vestri, sive errore notarii commissis earn curam adhibeatis, ut suo tempore superinde majestati nostrae respondere possitis. « U. o.

Next

/
Thumbnails
Contents