Századok – 1893
Könyvismertetések és bírálatok - Dr. Rudow; W.: Geschichte des rumänischen Schrifttums bis zur Gegenwart. Ism. Dr. Réthy László 63
65 TÖRTÉNETI IRODALOM. oláh egyházi nyelvgyakorlat kezdetei közt Erdélyben is történt egy s más a nemzeti fejedelmek alatt, a mi ez átalakulást közelebbről érteti meg. A második fejezet az 1800 —1830. évek irodalmi eseményeivel foglalkozik, tehát a historiairás és nyelvtudomány kezdeteivel; szerinte Erdély katholikus fejedelmei azon okból, hogy oláh alattvalóikat a katholiczizmusnak megnyerjék, 1700 óta rumén nyelven egyházi könyveket nyomattak, ennek következtében az egyházi unió jött létre. Fiatal emberek kerültek Rómába, kik a romanizmus újjászületésének vetették meg alapját. Ezek elseje Samuil Micul volt, fordított néven Klein. Rudow nem tudja, hogy ellenkezőleg : a Klein nevet fordította le az új rumén irodalom Miculra. Sinkaira kerülve a sor, elmondja a régi mesét, hogy mint Micul és Maior ő is ellenszegült Bob püspök katholizáló törekvéseinek s ezért börtönre vettetett, könyvét az oláhok történetéről 30 évi fáradozás után a magyar könyvvizsgáló hivatalnak nyújtotta be, mely úgy ítélt, hogy a könyv tűzre, szerző akasztófára való. Sinkai történetét se tudja. így megy ez tovább. Különös, hogy e korszakot R. fanariota-nemzetinek kereszteli el ; miért? pedig e korszaknak a karakterét a három matadoron: Klein, Major és Sinkain kivűl, leginkább magyarországi írók, mint Budai Delean, Lázár György stb. szereplése adja meg. A harmadik időszakot (1830—1860.) franczia-nemzetinek mondja. E jelző is indokolatlan. Ide tartozik Eliade Radulescu, Boliac, Roseti. Muresán, Alessandri, Bolintinean, Georgescu, Asaki, Barnutz, Punmul, J. Maiorescu, Baritz, Laurian, Hurmuzaki, Balcescu, Maniu, Papiu Ilarion, V. Pop, Cipariu stb. sokféle ember, irány, elv, melyben az erdélyi oláh tudományosság s latinizáló nyelvújítás játsza a főszerepet. Itt, valamint mindenütt, a hol alkalma van rá a szerzőnek, húz egyet-kettőt a francziákon s rumén barátaitól, kikkel a protector hangján beszél, rossz néven veszi a latinságukkal való kérkedést s nekik franczia szimpátiák helyett a német gründlichkeitot ajánlja. Hogy szerző az oláhok grandomániáját, a mit sokszor emleget, annak igazi mivoltában látná, hogy kivánhatnók tőle ? Neki minden latinság (s különösen francziaság) vörös posztó. Alessandri költészetéről szólva, nem tudja, hogy a »költő király« az oláh népballadákat teljesen kiforgatta eredeti mivoltukból, de azon évődik, hogy a Lateinervolk-nak gyújt fáklyát. Idézi tőle, hogy : »A latin faj nemsokára, mint a nap emelkedik fel s az élet világosságával árasztja el a többi népeket« s megjegyzi, hogy Alessandrinak — világosabb perczei is vannak. Egy másik rugamában irja, hogy Alessandri költeményét, a Ginta Latina-t, a latin fajok képviselői megkoszorúzták, melyben a költő a latin népeket a világ uraiúl SZÁZADOK. 1893. I. FÜZET. 5