Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Dr. Rudow; W.: Geschichte des rumänischen Schrifttums bis zur Gegenwart. Ism. Dr. Réthy László 63

64 TÖRTÉNETI IRODALOM. Harzblüten (Hangulatképek és balladák) ; Lucifer (Egy költőélet) ; Wittekind (Szász törzsköltemény) ; A rumén népköltemények verstana és stylje ; Eumén népköltemények ; Török elemek a rumén nyelvben ; A föld körűi (Fordított költemények 32 nyelvből). Most megjelent könyvében az oláh irodalomtörténet ismertetésével szerencsélteti a német irodalmat, mely eddig ilyen munkát nélkülözött. A könyv czímlapján olvassuk, hogy azt a bukaresti közoktatásügyi miniszter megbízásából Negruzzi J. és Bogdán G. nézték át s egészítették ki. Nincs köszönet, sem a könyv megírásában, sem átnézése és kiegészítésében. A tudákos szerző sok könyvczíinet olvasott össze, korok és fajok szerint osztályozott; elolvasta az idevágó oláh irodalmat s megcsinálta a — theoriát. A mit tanult s hallott, zavarosan s mélységes kritikátlansággal állítja össze : a min pedig németsége fennakad, nevetséges nagyképűséggel interpretálja. A zavarossághoz munkatársai is járulnak. Az oláh vonatkozású magyar irodalmat híréből sem ismeri, de még Roeslerrel sem foglalkozott. A könyv történeti bevezetéssel kezdődik. Az újabb oláli historicusok nyomán adja elő az erdélyi oláhok származását, a kik Aurelianus kora után meghúzódva a Kárpátok között, az avarok és szlávok nyomása alatt is fenntartották római nyelvüket és szokásaikat s az avarok kiűzetése után(!) kisebb szabad államokat létesítettek, míg később Radu Negru és Drágos Havaselvét és Moldvát alapították, a mint azt oláh tankönyvekben találjuk. A mi az oláh nyelv irodalmi régiségét illeti, Popnál olvasta, utána is irja, hogy a liturgia már a XII-ik században oláhra volt fordítva. Az erdélyi és a vajdaságbeli oláh viszonyok ismertetését Laurianból puskázza; leírja Doja lázadását (Dózsa György, a kit nyilván oláhnak tart) s a lázadást követő nagy éhínséget, mely annyira sújtotta az országot, hogy anyák gyermekeiket ették meg. A tulajdonképeni első fejezet elejét, mely a szláv egyházi nyelv használatáról s a legrégibb irodalmi termékekről szól, ismét egy sületlenség teszi érthetetlenné. Azzal kezdi, hogy az oláhok áttérése, tehát körülbelül az ezredik év óta, az egyházakban a szláv liturgia foglalt helyet s mert csak szláv nyelvtanítóik és papjaik voltak, a szláv nyelv udvari és a nemesség nyelvévé is lett. Micsoda áttérésről lehet itt szó ? nem értem, hacsak arról a régi badarságról nem, hogy az oláhok a latin kereszténységből léptek ki a szlávok nyomása alatt. E fejezet részletesen ismerteti a régi oláh irodalmi termékeket ; azt a fordulatot pedig, hogy Erdélyben az oláh nyelv egyházivá lett, a németség vívmányának mondja, de elfelejti, hogy a németországi reformáczió s az