Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Dr. Thim József: A szerbek története a legrégibb kortól 1858-ig. Ism. A–a. 57

58 TÖRTÉNETI IRODALOM. A szerlek története fogalomkörébe. A könyv tartalmának beosztása technikai- és rendszer-kérdés, ezt az előszóban kell tisztázni, de a lapszámozásnak folytonosnak kell lenni. Én e könyvet, mint egységes művet ismertetem. E könyvben — bár kifejezve sem előszóban, sem a rendszerben nincs — a szerbek egyetemes története van tárgyalva, tehát 1. az Ü-Szerbiáé 600-tól 1367-ig, a mikor a magyar korona alá került s a'mikor Szerbia Boszniát, Herczegovinát, Albániát és Ráczországot is magában foglalta, az ország és uralkodója néha önálló volt, máskor Bolgárországnak, a kelet-római császárságnak s párszor a magyar királynak volt szövetségese vagy meghódított tartománya ; 2. mikor a török porta hatalma alá került, önállóságát elvesztette, határai szűkebbre szorultak, s egy részét a magyar királyok birták ; 3. mikor a török iga alól a habsburgházi uralkodók a magyar korona jogczímén kiszabadítni megkísérlették, vagy az orosz czár vette pártfogás alá, s végre midőn rabszolgai helyzetökből, saját erejökön, Habsburg uralkodói és orosz segélylyel, nemzetök hősei, hazájukat életök feláldozásával, kiszabadítni hosszú időn át törekedtek. Ez időkor az ezer évet meghaladja. Szerbia állami élete, ethnographiai formája, földrajzi és politikai kiterjedése ez idő alatt nagy változáson ment át. A törzs-szerkezeten kezdve a zsupánság, királyság, császárság és főkenézség uralkodás-formáit, nyert és vesztett csatái s jó és bal szerencséje szerint mind átélte, a Nemanyicsektől és TJros királytól és még hatalmasabb Dusán császártól kezdve az 1841-ben megválasztott Karagyorgyevics Sándor kenézig. Egyik uralkodója, Dragutin István magát magyarországi szerémségi birtokáról, a hol — uralkodásról lemondása után — magát megvonta, » szerémi királynak « nevezte. E könyv érdekes volta csak ebből is kitűnik, de hogy ránk magyarokra nézve mily tanúságos, világossá lesz tartalma kivonatos ismertetéséből. Fejér és Katona óta keveset közöltek magyar történeti források, s keveset irtak a történetírók Szerbiáról. Kállay, Pesti Frigyes, Hunfalvy Pál, Schwicker, Thallóczy Lajos s még egy kettő közölt sokat, tárgyaltak részleteket, és érdekes mozzanatokat. Az őskorról Thuróczi és Bonfini, az újabb időkről Szalay László és Horváth Mihály megírták királyaink magyar-szerb harczait és hódításait, a szövetségeket és békekötéseket, s a Magyarország és Szerbia közti politikai és állami jogviszonyról hagytak emlékezetben becses tudnivalókat. De ily egyetemesen, eredeti irott forrásokból, az egész szerb nemzet és Szerbország története felfogva, ennyire részletezőleg tárgyalva, s az adatok ily bőségével előadva máig nem volt. Elhisszük szerzőnek előszavában levő