Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Mika Sándor: Visszapillantás történeti irodalmunkra 1892-ben - II. bef. közl. 513

516 TÖRTÉNETI IRODALOM. 516* nem is mindig objectiv, de a legnagyobb mérvben figyelemreméltó és a legtöbb esetben megbízható. Az 1805-ki hadjárat kimutatta egész mezítelenségében a monarchia gyöngeségét: a hadügy rosz organisatióját. a pénzügy nyomorúságos állapotát, a közigazgatás tehetetlenségét s általában a bécsi központi kormány képtelenségét a nehéz külügyi viszonyok által rárótt súlyos feladatok megoldására. Hiában küzd e bajokkal szemben Károly főherczeg, a monarchia első hadvezére és legmélyebb pillantású államférfia, az egyetlen ember a bécsi udvarnál, ki Napoleon lángeszét és roppant hatalmát némileg ellensúlyozhatta : reformtervei megtörnek Ferencz király conservativismusán és bizalmatlanságán. Megbízzák a hadügynek már elodázhatlanná vált reorganisatiójával s némi engedményeket tesznek a külügyi hivatal új szervezésénél; de minden egyébben marad a régi rendszer. Mélyreható átalakítások helyett folytatják a szerencsétlen küzdelmet az eszmék ellen ; gyámság alá akarják helyezni a tudományokat, mint gyámság alá helyezték a monarchia gazdasági rendszerét s nem a béesi kormányon mult, hogy a monarchia népeit, anyagi épúgy mint szellemi tekintetben, teljesen koldusbotra juttatni nem sikerült. Ez évek világraszóló eseményei : Napoleon törekvése Európa régi államrendszerének felforgatására magyarázzák meg, hogy Wertheimer könyvének súlypontja a külügyi viszonyok és az 1809-ki hadjárat eseményeinek elbeszélésén nyugszik. Természetes törekvés volt a bécsi udvar részéről megszabadulni a pozsonyi béke súlyos feltételeitől, visszaállítani a monarchia régi tekintélyét. vagy más szóval új háborúra készülni a franczia császárság tűrhetetlen tulhatalmának megtörésére ; de épen a fenforgó nebéz viszonyok a feladat megoldására az osztrák-magyar monarchia sorsát intéző bécsi kormányférfiaktól a legkiválóbb államférfiúi tehetségeket követelték meg. Ámde államférfiúi bölcsességet s politikai éleslátást, Károly főherczeg kivételével, az osztrák államférfiaknál e korban hasztalan keresünk. A külügy vezetésében a főszerep gróf Stadion Fülöpnek jutott, ki a pozsonyi békekötés után a megbukott Cobenzl helyett a birodalom külügyminisztere lett : de a kinek Wertheimer által adott magasztaló jellemzését a bekövetkezett események éppen nem igazolják. Ha csakugyan ő volt az akkori Ausztria legkiválóbb államférfia — mint Wertheimer állítja — ez csak a birodalom rettentő és ;ilig hihető szegénységét bizonyítaná politikai tehetségekben. Elhiszszük, hogy tisztában volt azzal, a mit akart; de hogy azzal is tisztában lett volna, hogy akaratát érvényesítheti-e és minő eszközökkel, az nem tűnik ki még Wertheimer előadásából sem. Pedig talán éppen ez lett volna a külügyminiszter államférfiúi