Századok – 1893

Értekezések - DR. KOMÁROMY ANDRÁS: Ugocsavármegye levéltárából - I. közl. 27

UGOCSA VÁRMEGYE LEVÉLTÁRÁBÓL. 31 őket. De mikor aztán csordultig volt a pohár, feljajdult a nemzet és keserves kiáltása kelettől nyugatig betöltötte az országot, az útonálló haramiákból szabadsághősök lettek, kik halálmegvetéssel rohantak a csatába s ezrenként hullottak el a szabadság véres zászlói alatt. De Ugocsában nemcsak az idegen katonák, hanem velük együtt a szatmári magyar zsoldosok is garázdálkodtak, kíméletlenül sanyargatván a föld népét. Hasztalanúl fordultak oltalomért a vármegyékhez vagy az illető földesúrhoz, az sem tehetett egyebet, mint hogy panaszt emelt a parancsnok vagy az ország kapitánya előtt, a katonák azonban legtöbbnyire büntetlenül maradtak. Felhasználták az általános rémületet, éreztették a kétségbeesett, életét, vagyonát féltő nemességgel, hogy most ők az urak, övék a hatalom, kardjuk a törvény. Valóban vérlázító az a vakmerőség, mellyel a jobbágyok s a kisbirtokos nemesekkel szemben viselkedtek. Megkövetelték, hogy a falusi bírók és hűtősök alázatosan, levett kalappal fogadják őket, és jaj volt nekik, ha az előfogatokat pontosan ki nem állították, vagy ha maguknak az élésre, lovaiknak a takarmányra várakozni kellett. 1670. szent Mihály nap körül történt, hogy Kanisay János és Danka János nevű szatmári hadnagyok, »ö felsége praefídiarius vitézivel« bizonyos dologban Ugocsa vármegyébe küldettek s ez alkalommal, annélkíil, hogy arra fölhatalmazásuk lett volna, özv. Petry Gáspárné bökényi jószágát elfoglalták s -4 ökrét a »király számára« elhajtották. A káros asszony panaszt emelt ellenük a megyegyűlésen s Petlieő Zsigmond kassai vice-generális a rendek kérelmére vizsgálatot rendelt. A Hartyáni János alispán, Dabolczi István szolgabíró, Futamoth György és Kátlionyi Péter hites assessorok által megtartott vizsgálatból aztán kiderült, hogy nevezett hadnagyok Kovách István, Supán György, Tusa István, Szabó János, Kanisa Pál forgolányi nemeseket ártatlanul megtámadták, házukat, javaikat felprédálván magukat ütötték, verték és Szatmárra hurczolták, hol sok ideig sanyargatván, végre is csak váltság mellett bocsátották el. Danka János Kökényesden megállapodván, a bírót maga elé parancsolta s rútúl szidalmazván megesküdött, hogy »Isten őtet úgy segélje mind magukat, feleségeket, gyermekeket kardra hányja, ha másszor az falu össze nem gyűl és süveget nem vetnek előtte, ha távol meglátják is.« Majd előfogatokat kívánt s a bíró ezt nagy hamarsággal megcselekedvén, Kalyiba András és Szegbe Bálint nevű jobbágyokat rendelte a szekerek mellé. A szatmármegyei Mikolába érve, a hadnagy, mielőtt visszabocsátotta volna őket, a községházánál levonatta és görcsös bottal kegyetlenül megverette mindkettőt,