Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Kudora Károly: Könyvtártan. Ism. Crescens 360

360 TÖRTÉNETI IRODALOM,8 360 Könyvtártan. Irta Kudora Károly, az egyetemi könyvtár őre. A szövegbe nyomtatott 3 ábrával és egy czímképpel. Budapest, Dobrowsky és Fruakn. 1893. XIX és 208 1. Ára kötve 2 frt. Megszokott dolog az nálunk, hogy valahányszor szellemi életünk történelméről, kulturánk valamely ágáról szó van, azon a mesgyén, mely a multat a jelentől elválasztja, az utmutató egy és ugyanazon névvel, a Toldy Ferencz nevével ékeskedik. A könyvtártan irodalma nálunk sem nem szegény, sem gazdag. Egyszerűen azért, mert teljesen hiányzik. A többékevésbbé sikerült Magyar Könyvszemlén kivül eddig, e téren, semmi egyebünk sem volt, mint épen a Toldy Ferencznek kéziratban, és sajnos jó részt csak tollban maradt Könyvtártan Kézikönyve, a melyből 1843-ban az Athenaeum közölt volt mutatványt. Az ötvenedik esztendő szépen megjubilálta ezen eseményt. Megajándékozta irodalmunkat az ehö magyar könyvtártannal. Az alap tehát meg van vetve. És hogy ez az alap helyes is, szilárd is, azt e rövid ismertetésből, de még inkább magából a könyvből, — könnyű szerrel megítélheti a szives olvasó. Az első könyvészeti szakrendszert egy nyomdász, az első könyvtári rendszert egy műkedvelő alapította meg.- Amaz Aldus Manutius, emez Richardus de Bury durhami püspök volt, a kinek Philohíblion seu de amore librorum czímű műve 1473 1674-ig, tehát kétszáz esztendő alatt, öt kiadást ért. Természetes, hogy Rikárd püspök műve távolról sem képezett oly minden oldalról átgondolt egészet, a melynek segélyével a könyvek tömkelegébe életet lehetett volna lehelni. Pedig a nyomdászat rohamos fejlődésével arányosan haladó könyvtermelés mind égetőbb szükséggé tette egy ily rendszer megalkotását, az összetorlódó könyvkészletek oly nemű rendezését, hogy azok a kutatóknak hozzáférhetők s ne véka alá rejtett világosságok legyenek. A kelet szárnypróbálgatása, Taschkoprisage scriptura, verba, mens és rerum natura-féle osztályozása, szintén nem járt kielégítő sikerrel. Az emberi tudás számtalan ága, az emberi szellem fejlődése következtében nőttön-nőtt. A zavar mind általánosabbá s általánosabbá vált s a szükségérzet, kivált a jövő nagy alkotásait látnoki szemmel előrelátható nagy szellemek szemében, folyton folyvást növekedett. De a tömeggel megbirkózni, azon uralkodni nem tudtak. Keresték, lázasan és izgatottan ama Ariadne fonalat, mely őket a könyvtárak labyrinthusaiban kalauzolja. De nem találták meg, mert meg nem találhatták. A középkori egyoldalú míveltségen alapúit tudás, de meg az az aranyhíd, melyet e tudáson az ókor klasszikus anyagából