Századok – 1893
Könyvismertetések és bírálatok - Wertheimer; Eduard: Die drei ersten Frauen des Kaisers Franz. Ism. M. S. 307
KULTI RTÖRTKNETI JELENTŐSÉGE. 309 szersmind akkora haladásra is találunk, mely mintegy két emberöltővel van előbbre szószedetünknél. Eddig csak a külsőből Ítéltünk, lássuk most már, mit lehet a korra nézve magából a tartalomból következtetnünk, hogy ezzel talán egyúttal a kéziratnak alapúi szolgáló eredeti szószedet koráról is tájékozódást nyerjünk. Magától értetődik, hogy ebben az irányban csak az idegenből átvett úgynevezett culturszavakon indulhatunk el. De még ez is sokkal nagyobb erdő, semhogy el ne tévedhetnénk benne, Hiába vannak tele például a szószedetnek 1., 7., 8., 9., 15., 20. és 21. csoportjai culturszavakkal, általuk nem jutuuk czélhoz, mert azok valami egységes korra még a legnagyobb általánosságban sem lokalizálhatok. Másrészt culturtörténeti adataink sokkal fogyatékosabbak, semhogy kalaúzaink lehetnének. Ha legalább annyi írott emlékünk volna, mint a németeknek vagy francziáknak, akkor például a 8. csoportban a női viseletre található szavak a korra nézve is mindjárt tájékoztathatnának. így azonban megfordítva leendő kosztűmtörténészünk lesz hálás a szószedetnek, hogy legalább a szavakat mentette meg a feledéstől, melyeknek alapján a viselet tárgyi reconstructióját is megkísértheti, de a kinek éppen ezért, sok egyében kívül, alapos nyelvészeti jártassággal is kell bírnia. Csakis egy szócsoport van, amely már eleve is némi reménynyel biztat — a második, a hol a fegyverek elnevezései vannak összegyűjtve. Igaz, hogy fegyvereink története nincsen megírva, sőt még az adatok sincsenek összegyűjtve hozzá, de fegyverzetünk a XIII. századtól kezdve az általános európaival legnagyobb részében annyira megegyezik, hogy annak korról-korra változó divatját a magunkéra is bátran alkalmazhatjuk. Erről kiilömben magából a szószedetből is mindjárt meg fogunk győződni. Nagy, kútfői fontosságát éppen azért hangoztattam, mert a Zsigmondkorabeli magyar fegyverzetről ennyire teljes és világos képet eddigelé sehonnan sem szerezhettünk, — sem levéltári adatokból, sein a muzeumok gyűjteményeiből. Fegyvertörténetünknek egy idáig üres lapját töltjük meg, ha a fegyverzetnek szánt szócsoport elnevezéseit az egykorú fegyverekkel hasonlítjuk össze. Másrészt a nyelvészet is tehetetlen marad e szavakkal szemben mindaddig, míg az azoknak megfelelő dolgokat nem igyekszik megérteni, amint ezt éppen a t. közlő esete mutatja, ki éppen ennek a csoportnak szavaiból hagyott legtöbbet megfejtetlenűl s még megfejtései is többnyire magyarázatra szorulnak. Kezdjük a 90-ik »galea« szón, melynek a szószedet szerint helm a magyar neve. Finály csodálkozva kérdi, hogy ha már a szótáríró, szláv ember létére, nem magyar szavat hasznait, miért