Századok – 1893

Könyvismertetések és bírálatok - Wertheimer; Eduard: Die drei ersten Frauen des Kaisers Franz. Ism. M. S. 307

KULTÚRTÖRTÉNETI JELENTŐSÉGE. 307 mert a latin szavaknak elferdítését csakis az író tudatlanságának vagy rosz olvasásának kell betudnunk. Arra azonban, hogy másolattal van dolgunk, elegendő bizonyságaink vannak. Nézzünk például utána a 108. 1. »Bachiolum« szónak, a kiadáshoz mellékelt sikerült fényképen s rögtön látni fogjuk, hogy a fölibe írt magyar szó nem »zurserkar«, ahogy Finály olvasta, hanem »zulcishol« vagyis ugyanaz a szó, mely a megelőző sorban éppen a »Bachiolum« felett álló 102. számú »conum«-nak magyar értelmezése gyanánt szerepel. A másoló csak már azután, hogy e szót kétszer is leirta, vette észre tévedését, és előbb nyilván a » Bachiolum «-nak megfelelő helyes »serkar « szót akarta belőle kicsinálni, de belátván, hogy az lehetetlen, elmázolta s a »serkar«-! melléje írta. Ilyes téves ismétlések csakis másolásnál a sorok eltévesztése következtében fordulhatnak elő. Hogy azonban szószedetünk írója előtt nem talán a saját műve, hanem más valakié feküdt, azt is bizonyíthatjuk. Említettem már ama mondásokat, a melyek a kéziratban némely szócsoport végén olvashatók. A t. közlő nem tudta azokat mire magyarázni, de mi már tudjuk, hogy azok az illető szótár irónak minden csoport befejezéséül szolgáló tréfás vagy komoly mondásai, versben vagy prózában. Semmi kétségünk se lehet tehát, hogy ha a szószedet csakugyan György uramnak müve lett volna, akkor az egyes csoportokat a bevett szokáshoz képest, ő is a saját bölcs mondásaival igyekezett volna fölczifrázni. A máséért azonban nem igen törte magát. A legtöbbször el is hagyta ezeket a dictumokat a szócsoportok végiről s helyettük egy etceterát irt, mert nehogy azt gondoljuk, mintha az az etc. az illető csoport szavaira lévén értendő, talán valami szót elhagyott volna. Máskor meg az etc. mellé »ut supra«-t függeszt, ott is, hol annak a kéziratban semmi sem felel meg. írónk, helyesebben másolónk voltaképen csak a sorok kitöltésére használta föl az eredetinek e mondásait. Ebből magyarázható ki aztán az az állhatatos csökönyösség, hogy például ha valamelyik sorban az »etceterá«-nál nagyobb tere kínálkozott, az eredetinek dictumaiból csak annyit vett be, a mennyivel a sor éppen kitelt, de aztán irgalom nélkül félbe is szakasztotta akár lett értelme akár sem. Innen erednek tehát azok az »ut supra ba« vagy »puntschus vnd« vagy »schaydenlich das ist«-féle szörnyűségek, a melyek az eredetiben kétségtelenül valami értelmes mondat elejét képezték vala. De ezek a mondattöredékek aztán azt is elárulják, hogy az eredeti szószedet írója német, ember volt, talán éppen valami beszterczei tanító, akitől aztán azt György collegája. odavetődvén Szlavóniából, magának leírta. Avagy talán már az is egy még régibb szószedetnek lett volna másolata? Kitudná megmon-20*