Századok – 1893

Értekezések - MÁRKI SÁNDOR: Haan Lajos emlékezete 289

304 MÁRKI SÁNDOR. HAAN LAJOS EMLÉKEZETE. s az olvasó, ki csupán könyveiből ismeri őt, egyéniségének magasztalását a kegyelet túlzásáúl tekintette volna. Az a szigorú tárgyiasság, melyre műveiben törekedett., megakadályozta Haant abban, bogy lelkét lehelje a hideg sorokba. Pedig érző nemes szíve volt s nagy tudását a közéletben és a társalgásban meleg kedély, jóízű humor tette kedvessé. Ki gyanítná könyveiből, hogy a ki oly szárazon, oly kimérten ír, úgy tud beszélni a szószéken, hogy fölcsillan a hivők szeme ? Könyveiből ki ösmeri föl a példás apát, ki olyan boldog tudott lenni családja körében s ki a rá mért csapásokat oly keresztényies megnyugvással viselte ? A jó barátot, ki hőbb szeretettel nem üdvözölte a közéletben kivált régi társait, mint a milyen őszintén ölelte szívére a jelentéktelen kezdőt? Van Murai Károlynak egy nagyon kedves rajza. Leír egy kálvinista papot, a kinek első ifjúságától fogva az a yágya, hogy lássa a Rajnát, melyet Heine szerettetett meg vele. Osszegyüjtögetett pénzét azonban fölemészti a paplak berendezése. Azután a lakadalom. Majd a gyermeknevelés. De feleségének, kicsi fiának mindegyre a Rajnáról beszél, üsmerik már minden minclen kanyarulatát, minden sellőjét, partjának minden váromladékát, minden modern városát. Mikor iskoláit elvégezi a fiu, a megtakarított pénzecskén végre kiútazik a család. Szent áhitattal ülnek egy rajnai hajóra, s észre sem veszik az unatkozó turistákat, kik esznek, fecsegnek, míg ők a Rajna szent rejtelmeit találgatják. St. Groarnál, a híres sellőnél, a pap-család ajkán szinte önkéntelenül fölzendül a Loreley-dala. Mosolyogva, majd meghatva állják körül a rajongókat, azután a fedélzetre gyűl a kiélt sereg, keblébe száll az ihlet s végűi a szegény idealistákkal együtt énekli a Loreley dalát. Én is utaztam ilyen papcsaláddal. A nagyapával, ki az iskolából kikerült unokájának megmutogatni ment azokat a helyeket, a mik ifjú korában úgy elragadták őt s a miknek emlékei az aggastyán szivét is melegítették. Haan Lajosnak ezt az útját kedvesen írta le unokája ; én akkor sem írnám le, ha Murai tolla volna kezemben. Mert annyira idealista még sem vagyok, hogy ne bántana a rajnai turisták hideg mosolya. Pedig ebben a társulatban, hol mindenki szerette, mindenki becsülte őt, hideg mosoly talán akkor sem fogadott volna, ha róla nemcsak mint íróról, hanem mint emberről is beszélek. Az embert elveszítettük 1891. augusztus 12-én s az írót sem sokkal élik túl alkotásai. Mert jól tudom, hogy Haan neve fölött régen napirendre térnek a tudós társaságok, mikór csabai sírján még mindig nyiladoznak az emlékezet és a hála virágai! — MÁRKI SÁNDOR.