Századok – 1892
Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Pecsevi a magyar történetiráshoz - IV. közl. 650
A MAGYAR TÖRTÉNETÍRÁSHOZ. 663 a királyfi számára küldött királyi buzogányt és a királyságra kinevező okmányt. Továbbá tudatta, bogy Khoszrev boszniai bégnek, Mebemmed szemendrei szandsák-bégnek és Murád kliszai bégnek meghagyatott, hogy még a tél beállta előtt segélyére jöjjenek Budának. Végre kötelezte magát a szultán, hogy mindig segíteni fogja s azt is megígérte, hogy a tavaszszal személyesen el fog jönni. A nevezett követ Isztambulból elindulása napján találta szemben Ferdinánd követét, a kit, mihelyt megérkezett, a padisah a Héttoronyba záratott ; mert a János király pártján levő magyar urak közül pártolt át Ferdinánd királyhoz. A segítségre rendelt bégek hatalmas sereggel már Tolnáig jöttek. Azonban rendkívül erős tél állott be s a Duua befagyott. A mint ennek híre Budára érkezett, a királyné Török Bálintot 2000 lovassal elébök küldte. Midőn ez találkozott a bégekkel, ezek a királyné utasítása értelmében visszatértek téli szállásaikra, de megígérték, hogy a tavaszszal, mielőtt az ellenség megmozdulhatna, újból megjelennek. Valóban Szent-György napján megérkeztek s elfoglalták Váczot és Visegrádot. Azonban Pestet nem birták megvenni ; mert igen sok német zárkózott bele. Itt nagyon sok ember esettel. Végre is, mivel rohamra alkalmas gyalogság nem volt, fölhagytak Pest ostromával. Ezen Ferdinánd király és testvére, a császár, felbátorodván, újabb sereget küldtek Buda ellen. Miután a roppant sereg megérkezett, ostrom alá fogta Budát s szép szóval és ezerféle Ígérettel fölkérte a várat ; de a magyarok rá sem hallgattak s még csak nem is válaszoltak. Ennélfogva két helyen sánczot ástak s azok mögül ágyúzni kezdtek. A padisah ezalatt maga előtt küldte Mohammed vezírt, Mehemed szemendrei béget, a Khoszrev bég helyére lépett Ulama pasát és Murád béget. Ezek megérkezvén, Csepellel szemközt ütöttek tábort, melyben hatalmas seregük volt. Azonban a németek még többen voltak s a várat is lőtték, a muzulmán seregnek is feleltek. De később, mikor a. felséges szultán is közelgett, a németek kezdték táborukat a pesti oldalra áttenni. Mikor a török sereg erről értesült, megtámadta őket, sok hajójukat elsiilyesztette, igen sok emberüket levágta, sokat pedig fogolylyá tett. Az egész tábor a törökök zsákmánya lőn. A herczeg is, a ki a német sereg vezére volt, megsebesült s azon nap, mikor Komárom felé ment, meghalt. Az életben maradottak gyalázatosan megfutottak s Pestet ott hagyták. A szultán, midőn Budára érkezett, Ó-Buda mezején ütött tábort s ott a seregben kitünteket előléptette és többféle ajándékot osztogatott s kitüntetéseket adott. Azután a keresztyén