Századok – 1892
Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Pecsevi a magyar történetiráshoz - IV. közl. 650
662 PECSEVI VISZONYA A uiiut a bécsi király, Ferdinánd, .János király halálának hírét meghallotta, két követet küldött, egyiket a szultánhoz, másikat a budai királynéhoz és szép szóval kérette tőle Budát. De a királyné a követetl ) sokáig nem bocsátotta magához, majd betegséget, majd férje gyászolását adván okúi. Midőn végre találkozott vele a követ, a királyné irányában tanúsított tiszteletnyilvánítás és hódolat bemutatása után, átadta neki Ferdinánd király levelét és a rábizottakat egyenkint élőszóval is előadta. Azonban a királyné ilyen választ adott neki: »Ez igen fontos dolog, erre így készületlenül nem lehet választ adni. E fontos ügyben szükséges, hogy az összes magyar urakkal gyűlést tartsak. Azon kivűl nekem feljebbvalóm is van, t. i. atyám, a lengyel király, a ki Ferdinánd királynak is barátja. Ahhoz is küldök embert s tanácsot kérek tőle. O mind a két félnek jót akaró ember, hadd halljam annak véleményét is, hogy mit tart jónak. Ha pedig azt mondja (Ferdinánd), hogy hadat indít és erővel veszi el : nem szégyenel-e egy özvegy asszony és egy csecsemő árva ellen indulni ? Ezt bizonyára senki sem fogja érdemének tartani. Jelenleg csak azt válaszolom neki, hogy ha haddal jön ellenem: én is megteszek minden tőlem telhetőt.« 2) Midőn a követ e válaszszal visszatért Ferdinánd királyhoz, ezt mondta neki : »ha Budát el akarod foglalni, küldj sereget, mielőtt a padisahtól segélybad érkeznék. Különben az asszony czélja csak az, hogy téged késleltessen.« A király pedig azonnal megtette a készületet és sereget küldött. A sereg megérkezvén, először Visegrádot. Yáczot és Pestet foglalta el és sok németet helyezett beléjök. Azután Budát fogta ostrom alá. Azonban e közben a német sereg a magyar alattvalókon sérelmet követett el ; ez okból a Budában levő magyar sereg kijővén, sok németet leölt. Ugyanez okból a hadseregben levő magyarok is összevesztek a németekkel s végre a németek, félvén tőlük, fölkerekedtek és Bécs felé visszavonultak. E napokban tért vissza a követségből a pécsi püspök a padisahtól s elbeszélte a szultán ígéreteit s kegyességét és átadta ferro a Bomanorum rege aceepisset, sibique Dei beneficio dono contulisset. . . illud ipsum regnum .... filio obtinendum possidendumque reliquisse, atque obnixe orasse caesarem, vellet huiusmodi suecessioni annuere, et ipsius filii ejus, paulo ante suscepti nec adhuc visi, uxorisque infelicissimae et Ilungarorum orbitatis tutelam pro sua magnitudine et bonitate assumere. Se demum nunquam dubitasse, caesarem illius majestatem ea dementia ac libe-ralitate, qua in patrem cum universi Orbis terrarum admiratione usus est, in filium quoque usurum, solaturumque pietatis muneribus uxoris calamitates.« (U. o. 116—117.) •) Gróf Saím Miklós. *) Izabella válasza Jovius :J9. könyvéből való.