Századok – 1892

Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Pecsevi a magyar történetiráshoz - IV. közl. 650

652 AZ ERDÉLYI SZÁSZOK IPARA ÉS KERESKEDELME volt tiltva. A viasz úgy rendelkezett a király — különbség nélkül, akár honi legyen, akár a külföldről származott, Nagyszebenben újból olvasztandó és Szeben város pecsétjének lenyomatával ellátva mindenütt az országban árulandó, ha periig ez lehetséges nem volna, Bécsbe vihető.1

) Teljességgel nem lehet feltenni, hogy ily kiterjedt viaszkereskedés mellett, mely különben is okmányilag be van bizonyítva,2

) az iparüző szászok a viaszgyertyát nem maguk állították volna elő, hanem nagy bajjal távolról hozták volna be, tehát a legkiterjedtebb mindennapi fogyasztás egyik tárgyát, melynek előállítása oly nagyon is egyszerű és könnyű volt. Talán épp az utóbb említett körülmény, vagyis a viasz könnyű szerrel való megművelése képezi annak okát, hogy Nagyszebenben nem csak 1376-ban, de sőt a következő századokban is viaszöntő czéh nem létezett, mert kiki a saját használatára szükségelt gyertyákat maga öntötte, s azon csekély számú viaszöntő, kik a templomok számára dolgoztak, nem voltak elegendő számban, hogy önálló czéhet alkossanak.3) Ha tekintetbe veszsziik a még ma is meglevő harangok és érczből művészileg öntött keresztelő-medenczék nagy számát, melyek legalább is a czéhrendezés századából s a rákövetkező századból valók, s lia továbbá meggondoljuk, hogy a régi harangok nem kevésbbé nagy száma a következő kor viharaiban elpusztult, — úgy ezekből azon biztos következtetést vonhatjuk le, hogy az érczöntés művészete a szász városokban már korán honos volt. Harangokon levő feliratokban az első szász lia,rangöntő neve eddigelé csakis az 1430-ik évből állapítható meg, még pedig Segesvári János, ki egyebek közt a hires 175 mázsa súlyú beszterczei harangot is öntötte, de megjegyzendő, bogy a régibb korból származó harangok feliratában, a harangöntő neve egyáltalán nem szokott előfordulni. Annál tekintélyesebb a XV. s a következő századokból való ismert szász harangöntők száma. Az érczöntés egyik kiváló szép művét képezi a n.-szebeni ev. templomnak mai napig is használatbán levő keresztelő-medenczéje, melyet Leonardus 1438-ban öntött. Szintén említésre méltó a segesvári medeneze, melyet Jakobus harangöntő 1440 ben öntött, valamint a medgyesi, mely valamennyi között a legrégibb, ') Zur Geschichte (les siebenbiirgischen Handels v. Jahr 972 bis 1845. Archiv, Alte folge, III. k. 102. 1., mely becses értekezést Hann Fr. irta. =) Horváth M., i. h. 97. 1. 3) A szent hulláról nevezett nagyszebeni társulat 1525-beli számadási könyvében, melyet Seiwerth közzé tett (Archiv X. 337 s k. 1.) a következő kiadás fordul elő : pro faciendis candelis si ve caereis monialibus dedi den. 18. Ügy látszik tehát. Iiogy a két nagyszebeni apáczaklasti-om apáczái (Szent-Erzsébet- és Szent Ferencz rendiek) az akkori idők viaszöntői voltak.