Századok – 1892

Értekezések - THÚRY JÓZSEF: Pecsevi a magyar történetiráshoz - IV. közl. 650

650 AZ ERDÉLYI SZÁSZOK IPARA ÉS KERESKEDELME (Lokalhütten), melyek helylyel-közzel nagyobb templomépítések alkalmával, de valószínűleg akkor is csak rövid időre nyíltak meg, mert a szász templomok egyszerűen vannak építve és nélkülözik a gazdag kődiszítést. Ha tehát a kőfaragó, ki egyszersmind építész is volt, a tervet elkészítette, azontúl a kivitel többé nem annyira a kőfaragó (Steinmetz), mint inkább a kőmíves (Maurer) dolga volt, mely két iparág a középkorban a legszigorúbban el volt különítve egymástól.1) Mondhatni, hogy jórészt csakis a templomok kapuzatára, továbbá az oszlopfők és szószékekre fordítottak művésziesebb faragó-munkát. Mindenesetre feltűnő, hogy egyik erdélyi középkori templomról sem maradt ránk az első építőmester neve, ki a tervet készítette. Ezen építkezések kétségtelenül oly kőfaragóktól származnak, kik vagy a három németországi nagy kőfaragóműhely (Bauhütten) egyikéhez tartoztak (t. i. Bécsben, Kölnben és Strassburgban), vagy pedig Olaszországból jöttek hazánkba.2) Ezen építőmesterek az építés, vagyis jobban mondva az építés őket illető részének befejezése után innét tovább mentek, illetőleg hazájukba visszatértek, minthogy Erdélyben nem találtak elegendő munkát. Az 1376-iki czéhrendezésben felsorolt czéhek közül hiányoznak továbbá az aranymíveseiholott az aranymíves mesterség akkoriban már szép virágzásnak örvendett. Ennek bebizonyítására azon egy adat elegendő, hogy nemsokára a rendezés után, t. i. az 1406-ik évben a régi szebeni tanácsház egyik titkos helyén 1 arany és 32 ezüst kehely, közöttük egy nagy 15 márka súlyú, találtatott elrejtve, mely edények emberi emlékezetet meghaladó időben ott helyeztettek el, mert 1406-ban már nem volt senki életben, a ki e dologról tudott volna. A legnagyobb valószinűség a mellett szól, hogy az említett kelyheket 56 évvel a rendezés előtt, vagyis 1324-ben helyezték el rejtekükbe.3

) Hogy ') A strassburgi kőfaragók 1459-beli szabályai (Ordnunge der Steinmetzen zu Strassburg) ezeket rendeli: »were es auch das man der Murer bedürffte, Es were Stein zu hauwen oder zu muren, dazu sie dauwelig (képesek) sind, die mag ein Meister wol fördern, um das die herrn (t. i. azok, kik az építkezést megrendelték) nit geseumet werdent an ihrem werk«. Heideloff, Die Bauhütte des Mittelalters in Deutschland, 54. 1. *) Létezett még egy negyedik német kőfaragó műhely, t. i. Zürichben, mely azonban Svájcznak a római birodalomból való kiválása óta önállóan folytatta működését, míg a bécsi, strassburgi és kölni műhelyek 1459. ápril 25-én közös gyűlésben (Kapitel) szövetkezetet alkottak : »ein ganzes gemeines Handwerk des Steinwerks und der Steinmetzen in deutschen Landen,« ősrégi szokásokon alapuló kőfaragó szabályt állapítván meg, mely szabály számára 1498-ban a császári jóváhagyást is kinyerték. L. Heideloff, i. h. 19. 1. ; Sack, i. h. 741. 1. 3) E vélelmet kimondta és indokolta Seiwerth, Das älteste Hermannstädter Kirchenbuch, Archiv XI. k. ">98. 1.