Századok – 1892

Értekezések - MELTZL OSZKÁR: Az erdélyi szászok ipara és kereskedelme a XIV. és XV. században. - I. 633

a xtv. és xv. században. 635 alá tartoztak, hogy lelkészeiket szabadon választhatták, a helyett, hogy a püspök azokat kinevezte volna, s mindenekelőtt, hogy a tizedet nem a püspöknek, hanem azoknak fizették, kik azt voltaképen egyedül érdemelték, t. i. lelkészeiknek, plebánusaiknak : mindezek összevéve a polgári és egyházi szabadság oly egyetemét képezték, minő akkoriban Európában alig létezett valahol. Az Erdélyben letelepedett német gyarmatosoknak oly nagybecsű és ritka jogokkal való felruházása a magyar királyok, valamint a pápák nagy állambölcseségéről tanúskodik. Mert a magyar korona keletr végvidékein akkor uralkodott viszonyok között csakugyan szükséges volt, ama bátor gyarmatosokat ily erős védművekkel ellátni a végett, hogy feladatukat teljesíthessék, vagyis, hogy a »korona védelmét« képezhessék. Es ezen bölcs és nemes magyar királyok emléke még mai nap is annál mélyebben be van vésve a szász nép szivébe, mivel négyszáz esztendő lefolyása alatt azon számos uralkodó közül, kik II. Géza óta a gyászos mohácsi vészig szent István koronáját viselték, egyetlen egy sem nyúlt valaha komolyan a szász gyarmatosok ezen jogaihoz. Igaz ugyan, hogy a királyok minden jóakarata mellett is nem egy becses jog már korán elveszett, hiszen alig nyolezvan évvel a szászok bevándorlása után, régi szerződéses jogaikat ünnepélyesen kellett visszahelyezni, mely jogok mindazáltal későbben is, hol a féltékeny nemesség, hol kevély vajdák és kapzsi püspökök által szüntelenül megtámadtattak, de az ősi-égi szász szabadság mindazáltal lényegében mindég épségben maradt. Hanem valamely nép haladására és felvirágzására a szabadság egymagában még nem elegendő. A szabadsággal helyesen bánni is kell, tudni kell azt kellőképen felhasználni ; a soha sem hiányzó ellenséges hatalmakkal szemben azt fenntartani, úgyszólván, naponta kivívni kell, vagyis, amint a költő mondja, azt ki kell érdemelni. Erre pedig oly nép kívántatik meg, mely velejében egészséges és a szabadságra érett nép. Csak az ilyen bír a kellő belátással és önmérséklettel, valamint a szükséges közszellemmel, mely tulajdonságok nélkül a szabadság többé nem szabadság, hanem féktelenség, s annak élvezete nem áldás, hanem átok. Es ebben, vagyis ezen német gyarmatosok gondolkodásmódjában, személyi tulajdonságában, szóval abban, mit népjellemnek nevezünk, találjuk a második főokot, melyből megfejthető azon valóságos csoda, hogy a számra nézve oly gyenge szászok a századok viharaiban megállani s mindazt megteremteni képesek voltak, mit már oly korán, vagyis ezelőtt félezer évvel nálok látunk. Az őserdők rengetegeit irtották, a mocsárokat kiszárították s helyükbe viruló mezőket és kerteket teremtettek ; minden pil-