Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - –d.: Leopold von Ranke; Die Generationenlehre und der Geschichtsunterricht von Dr. Ottokar Lorenz. 59

törtíikfiti irodalom, fil politikai művészet. Tovább nem mehet a történetíró, s midőn végűi meghajlik a politikai művészet oltára előtt, épen eleget tett arra, hogy elhárítsa magától a jellemtelenségnek vagy az érzület hiányának vádját. Talán fölösleges is hozzá tennünk, hogy a tisztelet a politikai művészet iránt nem egyenlő a siker imádásával. Rankénak igen határozott nézetei vannak a politikai eljárás történeti és erkölcsi értékéről. Nem igaz, hogy egyforma nyugalommal tekint bármely politikai jelenségre, csak egyforma érdeke van mindegyik iránt és ha átértette az egyesek nagy politikáját, bizonyos vonzalmat érez másoknak szellemi és erkölcsi törekvései iránt is. S így úgynevezett történeti nyugalma nem különös objektivkritikai elmélkedésekből és elvekből származik, hanem egyszerűen természetéből ós abból, hogy magát a tárgyat beszélteti. Tehát ok nélkül hivatkoznak reá úgynevezett követői, kik száraz és minden politikai érzülettől üres előadásukat a mester példájával szeretnék mentegetni. Az úgynevezett »kritikai« iskola más tekintetben is jogtalanul hivatkozik Rankére. Ranke kritikája kiválóan conservativ a hagyománynyal szemben. A forrásműveket nem az értesítések véletlen gyűjteményének tekinti, hanem a munka mögött az irót nézi. Néhány pontatlan adat neki nem elég arra, hogy egy irót elvessen, még ha nem is használhatja a forrás adatait, bámulatosan fel tudja használni az irót a kor színezésére vagy irányai jellemzésére. Általában kritikai eljárását bajos volna határozott szabályokra visszavezetni. Bizonyos, hogy csodálatos tudományos érdeklődése s roppant szorgalma a források összegyűjtésében, hatással volt az utána következő nemzedékre, de van valami kritikai eljárásában, mi szabályokba nem szedhető, át nem szállítható és el nem sajátítható a legjobban vezetett seminariumokban sem s ez a művész pillantása. Sokat lehetne még felhozni a Rankéról szóló igen érdekes s beható tanulmányból, de néhány szóval a munka második részéről is meg akarunk emlékezni. Alig van a történetírás feladatának s irányának egy kérdése, mely e második részben ne volna megbeszélve. Különösen két eszme körül csoportosulnak Lorenz elmélkedései, az egyik a történeti fejlődés egysége sa másik a nemzedékek tana. Szerinte a világtörténet szokásoá felosztása ó-korra, középkorra s új-korra tiszta külsőség s nem a dolog természetéből van merítve. Ki tudná megmondani, hogy mi a középkor? Az irányaikban és törekvéseikben teljesen különböző századok egész sorát foglalta össze a nyelvszokás a középkor neve alatt. Ne kicsinyeljük e külső felosztás hatását. Tgen gyakorlott elmék