Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - –d.: Leopold von Ranke; Die Generationenlehre und der Geschichtsunterricht von Dr. Ottokar Lorenz. 59

60 TÖRTÉNETI IRODALOM. 60 ről volt szó, vagyis a philosophiai, apolitikai, a természettudományi történetírásról s a kultúrtörténetről. A második kötet a történetírók közöl csak Künkével foglalkozik behatóbban, mivel a szerző szerint addig nem tisztázhatjuk eszméinket a történetírás feladatáról és irányairól, míg állást nem foglaltunk fiánké val szemben, kit általánosan elismernek a század legnagyobb mesterének. Ehhez talán fér még egy-két vájjon, mondhatná a magyar olvasó, ki előtt az egyetemen s az irodalomban nem ily hangon szóltak Rankéról s ki alighanem hajlandó az ily Ítéletet a német szerző elfogultságára visszavezetni. Pedig itt oly szerzőről van szó, ki a legnagyobb elismeréssel szól Carlyleról s Macaulayról és ki sokkal jobban tudja méltányolni a franczia történetírást, mint a francziák némely magyar magasztalója. Különben ne higyjük, hogy az elfogultság Ranke ellen, melyet Saint-René Taillandier egy czikke oltott belénk, csupán hazai termék. Németországban is ismerik azt, hatvan év óta Heinétől Scherrig elég szemrehányással illették a mestert, úgynevezett politikai pártatlansága, vagyis közömbössége miatt. Pedig e szemrehányás, mondja Lorenz, ép annyit ér, mint ha valaki Darwinról azt állítaná, hogy a legcsekélyebb érdeke sem volt az állatok élete iránt. Rankét mindenütt első sorban a politikai felfogás vezérli. Minden művének hátterében ott vannak a politikai alapeszmék, csakhogy nem áll elő azzal a követeléssel, hogy azokból oly tanok alakuljanak, melyek más korokra és más emberekre is mértékül legyenek használhatók. Szóval a politikai doktrinarizmustól félti a történetírás tisztaságát. Szerinte a történet nem doctrina s nem prófétai tudomány, azért a politikai eszmék, meggyőződések, törekvések és pártok hatását csak történeti analógiák szerint Ítélheti meg. Az eszmék nem mint eszmék élnek és hatnak, hanem csak az emberek cselekvései által lépnek életbe és azoknak körén kívül történetileg egyáltalán ki nem mutathatók. Ha pedig a politikai mozgalom alapjában nem egyéb mint akarat és cselekvés, akkor világos, hogy az eszmék értéke az akarat és a cselekvések mineműségétől függ, vagy mi ugyanaz : a politikai gondolat történetileg a politikai művészetbe olvad. A történetiró magában véve egyetlen politikai elvtől vagy gondolattól sem tagadhatja meg az életképességet, mihelyt azok megjelentek a történetben. De mivel a cselekvő embernek eszközökre van szüksége, hogy czéljához juthasson, azért igen sok dolognál a siker vagy balsiker esélyei valószinüséggel kiszámíthatók. Az oroszlánbőrbe öltözött szamár a világtörténetben csak rövid ideig fog csalódást okozni és azt az eszmét, mely csalódáson alapszik és csalódással akar érvényre jutni, okvetetlenül legyőzi a valódi