Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - B. F.: Nagy-Várad a török foglalás korában. (Irta Bunyitay Vincze.) Várad felszabadítása és XII. Incze pápa. (Irta Fraknói Vilmos.) 580

TÖRTÉNETI IRODALOM. Nagyvárad a török-foglalás korában 1660—1692. Visszavívása kétszázados emlékünnepére írta Bunyitay Vincze. — Az összes bevétel a biharmegyei és nagyváradi muzeum épületére van felajánlva. Budapest, 1892. Várad felszabadítása 1692-ben és XII. Incze pápa. Fraknói Vilmos, váradi kanonoktól. Róma, 1892. Nyomatott a vatikáni pápai nyomdában. Két szép füzet fekszik előttünk, melyek a lefolyt nagyváradi emlékünnepek alkalmából láttak napvilágot; de azért nem rossz értelemben vett alkalmi munkák, hanem megérdemlik a történetkedvelők figyelmét. Bunyitay mintegy Nagyvárad török korának történetét, vagyis inkább e történet egyes részeit írja meg. Részletesen foglalkozik az 1660-iki gyászos végű ostrommal s az lG92-iki felszabadítással, de a közbeneső időszakról is tanulságos adatokat tud elmondani. Lelkiismeretesen felhasznált minden kiadott forrásművet, kiadatlanokat is forgatott s egészben véve érdekes olvasmányt adott kezünkbe. Valóban nagyon tanulságos a könyv befejező és berekesztő fejezeteinek összehasonlítása. Mily könnyen engedte át a császári politika 1660-ban Nagyváradot a töröknek, pedig mily hosszú és fáradságos ostrom árán hódították vissza e várat 32 év múlva! 1660-ban az udvar azzal mentegetődzött, hogy nem akarja megszegni a békét. De tulajdonkép békének volt-e nevezhető az ily állapot? S vajon érdemes volt-e fentartani az oly békét, mely ily rettentő áldozatot kivánt ? S ha érdemes volt is, lehetséges volt-e? Nem kellett-e attól tartani, hogy a török felriadt harczi kedvét a meghunyászkodás csak fokozni fogja? Lehetetlen e kérdéseket elhallgatnunk, ha az 1660-iki eseményeket vizsgáljuk és az ostrom történetét e részletes leírásban olvasván, Souches tábornok stoikus nyugalmával szemben ugyancsak éles ellentétben tűnik fel Ibrányi hősiessége s általában a csekély magyar Őrség vitéz magatartása.