Századok – 1892
II. Könyvismertetések és birálatok - DR. ÁLDÁSY ANTAL: Oesterreichische Weisthümer. VII. Band. Herausgegeben von Gustav Winter. 499
500 birt akkori időben, s különösen a parasztokra nézve volt fontos, mert az által a földesurat jogainak önkénytes kiterjesztésében megakadályozhatták, túlkapásainak, melyektől úgyis eleget kellett szenvedniök, legalább részben gátat vethettek. Ezen jogszabályok évenkinti publicálását a német jogtörténet »Weisungen« vagy »Oeffnungen« név alatt ismeri. Ez elnevezések mellett Délnémetországban az »Ehaftrechten, Ehafttaidingen« név is előfordul, míg Ausztriában, mint említve volt, »Pantaiding«-oknak nevezték őket. Pantaiding alatt általában egy bizonyos kerületben (Pan, Ban) egy bizonyos meghatározott, vagy szokás által szentesített napon megtartott törvényszéket értettek. Vagyis más szóval mindazon jogok és szabályok összeségét, melyek szerint egy szigorúan körülhatárolt területen a kitűzött törvénynapon (Tageding) igazságot szolgáltattak. Ezen Pantaidingok aztán különfélék voltak. így pl. Bergtaiding volt oly helyen, hol a szőlőművelés volt túlsúlyban, Fischertaiding vagy Ufertaiding a Duna mentén lévő birtokokon, erdős helyen a Wald- és Forsttaiding sat. Kiinduló pontjukat ezen taidingok azon viszonyból vették, mely a földesúr és jobbágyai között volt. A királyi és földesúri inquisitio-jog a vidék lakosságát egyes elébök adott kérdésekre való feleletadásra kényszerítette, s a kölcsönös érdek azután arra vezetett, hogy ezen eljárás évről-évre bizonyos időben ismétlődött. Az eljárás olyforma volt, hogy a falu bírái, vagy legöregebb tagjai a földesúri kiküldött előtt legjobb hitök s tudások szerint a feltett kérdésekre feleletet adva, kifejték az egyes jogszokásokat. Eleintén ez élőszóval történt, s a jogszabályok traditio útján szálltak át nemzedékről nemzedékre, mi által lassanként bizonyos typikus alakot nyertek, úgy hogy némely taiding formális szerződésnek tűnik fel. A XIII. és XIV. században kezdik meg a pantaidingokat Írásba foglalni, a ettől kezdve nem élőszóval történik a publikálás, hanem felolvastattak, s a község részéről ujolag szentesítést nyertek. Lényegükre nézve tehát a Weisthűmerek nem voltak egyebek, mint az átörökölt és meggyökerezett jogszokások, jogszabályok összesége, mely évenkénti megerősítést nyert. Épen ezért nagy ritkán történt valami változtatás, betoldás valamely fél részéről, újítás rendszerint ki volt zárva. Időtartamukra nézve ezen »Weisthűmer«-ek egész a XVI. században általánosan érvényben voltak. Innen kezdve mindinkább vesztenek jelentőségükből, de még a XVIII. században, sőt még századunk elején is több helyen érvényben voltak.1) ') L. a taidingokról általában Stobbe, Geschichte der deutschen Rechtsquellen I. és Schröder, Deutsche Rechtsgeschiehte müvének ide vonatkozó §§-ait.