Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - DR. ÁLDÁSY ANTAL: Oesterreichische Weisthümer. VII. Band. Herausgegeben von Gustav Winter. 499

TÔftTÉNETl IROt)At.OM. 4Ö3 tések figyelembe vételével illő helyén tudja alkalmazni kulturális életünk sajátos alakjait, s ezeknek elnevezését. Itt egyúttal arra is gondulunk, hogy pl. a magyar mondák tárgyalása, a protestáns kor vallási költészetének rajzolása közben kisebb fogyatkozásokat vettünk észre: amott, hogy a hun mondának nemzeti és idegen hagyományon alapuló í'észleteit nem választja feltűnően el egymástól ; emitt, bogy az egyházi énekköltés folytonosságát nem veszi kellő figyelembe. Bátran elmondhatni, hogy a XVI. században sőt a XVII. század legelején sincs katholikus és protestáns egyházi költészet, hanem csak protestáns egyházi költészet van. Kivételt csupán a szombatosok vallásos lirája teszen, mely annyira sajátos, hogy a miatt szigorúan elkülönzött jellegűvé vált. A hol több az előmunkálat, gazdagabb az irodalom-történetirás eredménye : az ujabb korban, Kardos jól összefoglalta, a legújabb kor rajzát és alakjait. így Bessenyeit és társait, talán Báróczi stiljét jobban kellett volna hangsúlyozni, a németes és klasszikai iskoláknál, Kisfaludy, Csokonai és Kölcsey méltatásánál mintha szabadabb téren és ismerősebb vidéken mozogna. S ez meglátszik nemcsak előadásában, hanem nyelvén és kidolgozásának egyenletességén. Ez jellemez egyébként minden öntudatos irót, bármilyen fegyelmezett tollat forgasson, bármilyen erősen tudjon is komponálni. A magyar szépirodalom története e tudomány-szakban csinos társaságba került. Előtte Bodnár, utána Horváth Cyrill irták és adták ki szigorúan tudományos műveiket. Bodnár könyvéről már megemlékeztünk, Horváthéról sem fogunk talán elfeledkezni. E. P. Oesterreichische Weisthümer. VII. Band. Niederoesterreichische Weisthümer. Herausgegeben von Gustav Winter I. Theil. Das Viertel unter dem Wiener Walde. Mit einem Anhange westuugarischer Weisthümer. Wien 1886. Braumüller. A középkori jogforrások között, különösen a XIV. században lépten-nyomon találkozunk az olyanokkal, melyek eredete a földesúr és jobbágy közti viszonyból eredt. Ezek az u. n. »Weisthümer« vagy mint különösen Ausztriában nevezték őket, »Pantaiding«-ok. A középkorban általánosan elterjedt szokás volt a vidéken, az évnek bizonyos meghatározott idejében az u. n. »Beeilt weisen zu lassen« eljárás, mely az illető helyen életben lévő, szokásos jogszabályok publicálásában állott. Ez eljárás nagy fontossággal 34*