Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - TAGÁNYI KÁROLY: Dr. Karácsonyi János; Szent-István király oklevelei és a Szilveszter-bulla. 489

TÖRTÉNETI IRODALOM. 491 alapítólevele, mert nemcsak későkori (XV. századi) átiratból ismeretes csupán, hanem ezen felül az átírásnál, még hamis oklevelek gyanús társaságában is találjuk. És mégis valódi — de az ebbeli kétségeket csak Karácsonyi tudta meggyőzően eloszlatni, a pécsi püspökség abban említett határainak részletes igazolása s az egykorú oklevelekkel való összehasonlítása által.1) Mert például olyan argumentum előtt, hogy hiszen ennek az oklevélnek, az időközben beállott változások miatt nem is egészen száz év múlva már alig vehették hasznát! — természetesen meg kell hajolnunk. Azt a távolságot azonban, a mely a régi diplomatika és a mainak tudása s biztonsága közt van, talán egy oklevélből sem látjuk oly világosan mint Szent-Istvánnak a veszprémi püspökséget megalapító okleveléből. »Múlt századbeli kiadói — írja Karácsonyi úgy szerették, úgy féltették, hogy kurtították, toldották, változtatták, csakhogy senki meg ne ütközzék rajta, senki meg ne támadja hitelességét.« Az eredeti »Kolon« helyett »Curtou«-t, »sanctissimus Episcopus« helyett »Sancte Ecclesie Episcopus«-t, a »disvestire« helyett »contra statuere«-t írtak, kihagyták a »Celebris Episcopus«-t; a »Sculdatius«t, a »Signum mitissimi Regis«-t s ennek helyébe a pia fraus egy csinos kis dátumot csempészett belé. Es most Karácsonyi ugyanezen s egy csomó más hasonló kifejezésből mutatja ki az oklevél hitelességét, s archaizmusait mint a műértő a nemes fém patináját — szűzi ódonságukbau állítja elénk. ') Örvendünk azon is, hogy Karácsonyi igazat ad Salamonnak abban, hogy Pécsnek latin Quinqueecclesie neve csak később a honfoglalás után keletkezhetett. Salamon ezt éppen folyóiratunkban (1882. évf. 90—110. 11.) beható kútfőkritika alapján bizonyította be. Erveihez szabad legyen járulnunk egy fontos nyelvészeti bizonysággal. Történetíróink egyáltalán, ha — okoskodásuk úgy hozván magával — nyelvészkedő excurziókat tesznek s különösen a szláv nyelvekben, akkorra rendesen elfelejtik, hogy hiszen a nyelveknek, a szavaknak is meg volt a maguk történetük. Bámulatraméltó naivitással, vagy a maguk fogyatékos szláv nyelvismeretükből vagy valami szótárból — mely a nyelvnek mai anyagát és alakját képviseli — merítik azt, a mire szükségük van. Mai szavaknak mostani alakjával akarják tehát megfejteni XII., XI., X., sőt mint a jelen esetben IX. századbeli neveknek jelentését ! ! Keresve sem lehetne ennek találóbb s elszomorítóbb (mert még egy avatott nyelvészünk, Hunfalvy P. is felült neki Ethnographiája 180. lapján.) példáját találnunk, mint éppen Pécs etymologiájában. Azt mondják, hogy Pécs nem más, mint a szlávpety, azaz öt. vagyis a Fünfkirchen s a Quinqueecclesie pendantja. Etymologiájuk : kiáltó képtelenség, mert hiszen az ó-szlávban az öt nem pety-nek, hanem pent-nek vagy még valószínűbben penkt-nek hangzott ! Miként válhatott volna t.ehát ebből Pécs ! S hogy ez kétségbevonhatatlan, bizonyság rá az ó-szláv pent-Jc^-bcA (az ötödik nap .') vett péntek kölcsönszavunk, vagyis midőn azt átvettük, a szlávok a pety alakot még nem is ismerhették. Ilyen eljárás az is, mikor Koller ugyancsak e pécsi alapítólevél Zcmogny-ykt Földvár-ra magyarázza ? !