Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - B.: Hausrath; Adolf: Arnold von Brescia. 336

336 történeti irodalom, Hausrath Adolf. Arnold von Brescia. Leipzig. Breitkopf und Härtel. 1891. Hausrath, kinek a keresztyénség kezdeteiről érdekes művei vannak és ki George Taylor néven a római császárság idejéből vett regényei által a nagy közönség előtt is ismeretes : most egy 184 lapnyi füzétben a XII. század egyik legérdekesebb alakjáról: Bresciai Arnoldról értekezik. Elejétől végig a legnagyobb élvezettel olvasható a művecske. Bresciai Arnoldról tulajdonkép csak négy egykorú iró — s három közűlök határozott ellensége — beszél: Salisbury János, ki Becket Tamásról is irt, Freisingi Ottó, a bergamói névtelen költő és szent Bernát. Annyi századon át Arnold egyéniségének körvonalai elmosódtak s az életéről felállított sok föltevés is csak még inkább ködbe borította alakját. Hausrath a sok hypothesist, melyet különben már Griesebrecht megczáfolt, nem bolygatja; megelégszik Arnold életének néhány biztos tényével, jellemének néhány világos vonásával, s mégis igen érdekes alakot állít elénk. Mint valami XII. századbeli kezdetleges mészkőszobor egész más jelentőséget s életet nyer, ha megfelelő helyén, egy dómbejárat fülkéjében, vagy valami régi templompárkányzatán szemlélhetjük: úgy ád Hausrath is Bresciai Arnoldnak életet azáltal, hogy beállítja százada szellemi törekvéseinek keretébe. A XII. századot még mélyen áthatották az investitura viszályának hatásai. Különösen Olaszországban a pápai hatalom növekedésével együttjárt a püspöki tekintély hanyatlása. A mily mértékben prédikáltak a római legátusok a házasult világiaskodó papság ellen az olasz városokban, a magát érezni kezdő polgárság s magistratusai annál készebbek voltak a regaliákat a püspöki székhelyeken magukhoz ragadni. A pápai mindenhatóság tana ellen élesen megkezdették különböztetni az egyházi s világi dolgok határait. S ha a VII. Gergely szellemében gondolkodók a világiak alárendeltségét hirdették, a következő nemzedékek az olasz városokban az egyházi s világi hatalom éles megkülönböztetését s elválasztását követelték. A városok élére »senatorok, consulok« lépnek, kik sokszor éles viszályban állanak a püspökökkel. A jogászok is újra előveszik a római jog forrásait; s Konstantinus adománylevelét, mint hamisítványt, Rómában nyilvánosan gúny tárgyává teszik. Az olasz községek e függetlenségre törekvését elősegíti az egyházon belől is egy áramlat. A XII. század a durczáskodó, gazdag papsággal szemben az askesis művészeit is felmutathatja. Ilyen szent Bernát, ilyen későbbi korában Abälard, ilyen Bresciai Arnold is. Ez az áramlat Olaszországban vegyül a polgárság önállóságra törekvésével s egyaránt a felsőbb papság világi hatalma ellen fordul. Hilde-