Századok – 1892

II. Könyvismertetések és birálatok - (DKP.) Francziaországnak Mexico elleni hadjárata. 332

334 történeti irodalom, nélkül is fenyegetni s akarata előtt való meghajtásra fogja kényszeríthetni Vilmos királyt. Napoleont és több miniszterét csábította ez a kilátás ; de Lavallette egész határozottan így nyilatkozott császárja előtt az ide vonatkozó tanácskozás alkalmával : »Am tegyük félre egy pillanatra, fölség, a kellő megfontolást; de kérdem, honnan vesszük a fegyveres erőt egy olyan politika érvényesítésére, mely Goltz és Nigra tudósításai szerint csalhatatlanul végzetes háborúba fog vinni bennünket Porosz- és Olaszországgal ? Én alaposan tájékoztam magamat azon katonai erőforrások felől, melyekkel rendelkezhetünk ; és tudja-e fölséged, hogy Mexico mindenünket elnyelte, hogy sem lovunk, sem tüzérségünk, sem emberünk nincsen, s hogy hamarjában legfölebb 40 ezer katonát indíthatnánk útnak.« Ekkor csupán ez a 40 ezer ember volt az egyetlen hadi erő, melyre Francziaország számíthatott. Az emberszám kétségkívül több volt ennél a chalonsi táborban, de 100 ezer épen nem volt, mint hitték nemcsak a francziák, hanem a legjobban értesült diplomaták s azok között Beust gróf is ; de mint Randon maréchal maga is elismerte, még ez a sereg sem volt háborúra felszerelve, sőt arra sem ellátva, hogy csak a határra is vonúlhasson. A franczia hadseregnek 1866-ban az Egyesült-Államok minden közbelépése nélkül is ki kellett már vonúlnia Mexicóból, mert egyéb okok mellett nem volt többé képes bírni a mexicói hazafias katonák vitéz ellenállásával, annál kevésbbé támogathatta többé a csekély számú császárpártiakat a köztársasági törekvések ellen. Hogy mind Francziaországra, mind Európára nézve milyen következményei lettek a franczia katonai erő rendkívüli kimerülésének, megmutatta Napoleon uralkodásának utolsó időszaka, majd pedig bukása. Ezen észrevételekhez az »El Universal« Mexico legjelesebb történettudósának, Zárate képviselőnek, a szerkesztő előtt tett következő megjegyzéseit fűzi (1891. 259. sz.) : »Francziaország III. Napoleon alatt kedvezett Olaszország egységének s azon igyekezett, hogy Ausztria nagy hatalmát csökkentse ; e végből egyetértésre jutott Porosz- és Olaszországgal, de nem azért, hogy megsemmisítsék, hanem csak hogy meggyöngítsék azt a nagy hatalmat, melyet az 1815-iki tárgyalások alapján bírt Európában. A francziák Porosz- és Olaszországgal szövetségre lépvén, szakítottak régi politikájukkal s ezzel a hibáknak olyan ösvényére léptek, mely bukásra vezetett ; III. Napoleon a válságtól megijedvén, minden igyekezetét arra fordította, hogy a poroszolasz egyesülés (Union) következményeit megakadályozza ; e