Századok – 1892

Az Emlékkönyv tartalma - Thaly Kálmán: II. Rákóczy Ferencz hamvai. 25

KIK VOLTAK AZ ELSŐ ÉRSEKEK ? 25 Eddigelé történetíróink, az egy Mátyás Flóriánt kivéve, Hartvikot mind a XII. század elején élő, tehát közeikorú, min­denről a legjobban értesült irónak tartották. Mi nem akarunk az olvasó Ítéletének elébe vágni s éppen azért először is előter­jesztjük az iróink többségének véleménye mellett szóló, felhozott vagy felhozható érveket, megjegyezve azonban, hogy az érveket rendszeresen összeállítva eddigelé sehol sem találtuk, hanem több iró műveiből magunk állítottuk össze. Külső érvek Hartvik közelkorusága mellett : a) Hartvik művének pesti kézirata az Írásmód bizonysága szerint a XII. századból származik. b) III. Incze pápa 1201-ben bizonyos föltétel alatt meg­megengedi e műnek szent zsolozsma közben való felolvasását. c) IV. Jenő pápa 1432. szept. 3. kelt bullájának bizony­sága szerint ez életrajzot már III. Kelemen (1187 1191.)pápa egyik levele hiteles okiratként említi. Belső érvek ugyané mellett: d) E mű Kálmán királynak van ajánlva, már pedig Kálmán király 1114-ben meghalt. ej A XIII. század elejétől kezdve összes püspökeinket ismerjük, de azok közt Hartvikot nem találunk. Ellenben Pauler Gyula a XII. század elején élő Harduin győri püspököt haj­landó Hartvikkal egy személynek tartani.l) Bármennyire szeretnők is úgy tartani, mégis az érvek csak első pillanatra mutatnak sokat. a) A jó öreg Erdy, Hartvik művének magyarra fordítója, hirdette, ha jól tudjuk, először, a pesti kéziratnak a XII. szá­zadból való származását. A pesti kézirat régisége az Írásmód és hetük alakján alapszik. Ez azonban önmagában véve is roppant gyenge érv. Mert éppen a XII. és XIII. század az, a melyben a hetük alakja nem változott, a régi maiuscula betűk egyaránt divatoztak. A XIII. és XIV. század kéziratainak megismerésére és megkülönböztetésére irányadóul elfogadhatjuk az Írásmódot, mert a XIY-ik században az úgynevezett barátirás (minuscula) általánossá lett ; de a XII. és XIII. század irása közt ismertető jelül használható különbség nincs. Sőt úgy vettük észre, hogy a pesti codex irása és az esztergomi káptalan 1243-iki okleveléé meglehetősen hasonlít. 2) Azt magunk is beismerjük, hogy az írásmód és betűk alakja szerint e kézirat származhatnék a XII. századból is, ') Századok 1883. 803. 1.—1884. 740. 1. !) V. ö. a Hist, Hung. Fontes 1. kötete 4s Knauz I. kötete végén adott facsimilékét.

Next

/
Thumbnails
Contents