Századok – 1892

Értekezések - DR. KARÁCSONYI JÁNOS: Kik voltak az első érsekek? - I. közl. 23

KIK VOLTAK AZ ELSŐ ÉRSEKEK? ELSŐ KÖZLEMÉNY. A történetirónak sokszor keserves fáradságába kerül egy­egy történeti igazság megállapítása. De a szokottnál még keser­vesebb lesz e munka, ha a közben azon felül a régibb irók véle­ményeivel, s az ezekből keletkezett, már elterjedt nézetekkel is szembe kell szállania. Ilyen keserves munka az is, a melybe itt bele fogunk. S hogy mindamellett belefogunk, annak oka egyszerűen az, hogy másrészt a történetírás legszebb, magasztos feladatának tartjuk a vitás kérdések végleges tisztázását. — Minden ilyen vitás kérdést egy-egy rohanó pataknak tekintünk, a mely a tör­ténetirónak útját állja ; s minden megfejtését az ilyetén kérdé­seknek egy-egy, ama patak fölé készült hidnak tartunk, a mely­nek segítségével a történetiró a múltnak óriási terén hatalmas lépést tesz előre. Ismeretes dolog, hogy a magyar történetírás e kérdésre : Kik voltak az első érsekek ? határozott, megegyező választ adni eddigelé nem tudott. Egyik iró ezt, a másik amazt mondotta, s állításaik gyakran homlokegyenest ellenkeznek egymással. Knauz Nándor pl. 22 olyan irót sorol föl, a kik Domokost tartják első esztergomi érseknek. Ámde ugyancsak Knauz,2) s vele együtt Horváth Mihály,3) Mátyás Flórián 4 ) Asztrik-Anasztázt vitatják annak. Ellenben Városy Gyula ugyanezen Asztrik-Anasztázról azt bizonyítgatja, hogy kalocsai főpap vala, s állítása mellett négy nevezetes iróra hivatkozik,5) noha hivatkozhatott volna talán 3 2-re is.6 ) *) Monumenta Strigoniensia I. k. 5. 1. -) TJ. o. 17—20. 11. 3) Századok 1868. 1. és kk. 11. és: A kereszténység első százada Magyarországon. 207—227 11. ') Hist. Hung. Fontes Domestic! 1. 201 — 2. 11. 5) Schematismus cleri a dioecesis Colocensis 1879. VII—XXIX. ") Annak jellemzésére, mennyire össze van kúszálva a vita tárgya, föl­említjük, hogy Halbik Cziprián a főszemélyre nézve bárom véleményt sorol

Next

/
Thumbnails
Contents