Századok – 1891

Tárcza; Önálló czikkek - Pajor István: Pro memoria (Ipolyi Arnold leveleinek bemutatása) 590

tárcza. 595' Kit illethetne azért kedvesebben mint téged ? mit én nem becsétől, de. a te szíves barátságodtól számítok. (A fennebbi jelzők : támasza, istápja, sat. talán azért is látszhattak rám alkalmazhatóknak, mert én 2 évvel és 5 hónappal valék idősebb mint ő. P. I.) E mellett kettős édes érzettel kisérem a hozzád menőt, mint az egyetlen példányt, mely részemről hazámba, szeretett szülőföldemre, melynek nevét választott nevemben (»Ipolyi« — az Ipolykesztöl. P. I.) viseli, küldetik; hol ha híre oda jut, — ha mée/is jut (!1) — — alig lesz valaki, ki megemlékezzék írójáról ! ! Eme levél idézett tartalma nem egyéb, mint a lélek legmélyéről feltörő, de rögtön elfojtott sóhaj a szülőföld, s ebben a haza, a család, az ősi birtok s mindaz iránt, a mi az édes Otthon által képzelt boldogságot érinti ; s hogy ezt magának megszerezze, illetve visszahódíthassa, tesz annyit, a mennyit tenni képes, t. i. nevét a falujára, Ipolykeszire emlékeztető Ipolyira változtatja, s ezt nemcsak rejtve, de nyiltan is felveszi és első nagy müvének homlokára írja. Mintha csak Ovidnak a pontusi levelekbe kiöntött szelleme susogna körül, midőn mondja : Siquis adhuc istic meminit Nasonis ademti, Et super est sine me nomen in Vrbe meum.« Aztán : y Est aliquid patrio posse jacere solo.« — De a kétkedés nem hagyja el az iránt: »lesz-e, a ki szeretett szülőföldén, az ő első nagyobb müvéről megemlékezik?« — »Ha a hire oda jut, ha mégis jut! . . .« Ugyanez a vágy nyilatkozik hozzám irt azon levelében, melyhez csatolva két példányban arczképét küldi, egyet nekem, a másikat azon kéréssel, hogy eszközöljem ennek egykori ipolykeszii családi lakukban felfüggesztését, a mely kivánatomhoz a Stummer-birtok akkori tulajdonosai : Láposy és neje szívesen hozzájárultak A mit Ipolyi a .1/. Mythologia czímíí müvének megküldése alkalmából rám vonatkozólag érdememül felemlít, ez is csak az ő végtelen szeretete és ragaszkodásának bizonyítéka, a mi czáfolhatlan kifejezést talál azon mondatában, hogy e komoly müvének megírása közben is mindig rám gondolt. Én áldom az Istenemet, hogy megengedte nekem, miszerint ha már őt túlélnem kellett, én is részese lettem a nagynevű jóbarát tiszteletére Pongrácz Lajos által kezdeményezett és rendezett. 1887-ik év okt. 20-án születése évforduló napján Ipolyságon megtartott gyászos,de egyszersmind fényes emlékünnepélynek ; résztvettem pedig ebben e czélra írt ódámmal, melyet jelen levelekhez kapcsolok, négy jeles írónknak erre vonatkozó s szerény müvemet dicsérettel halmozó leveleivel. Ugyanekkorra készült el az ipolykeszii kath. templom külső falába illesztett. Budapesten Gerendai kőfaragó műhelyében készült díszes márvány-emléktábla, melynek feliratát, az ipolysági bizottság felhívása folytán, szintén én szerkesztém következő tartalommal : »E kicsi hely látá Ipolyit növekedni jelessé, Míg lön Egyháznak, Honnak örökre dísze ; Művészet, tudomány gyászt öltve siratja kimultát, S nagy neve emlékét őrzi, míg él a magyar.« 1887. október hó 20-án. Pajor István.