Századok – 1891

Tárcza; Önálló czikkek - Pajor István: Pro memoria (Ipolyi Arnold leveleinek bemutatása) 590

592 tárcza. formán szerették, hanem kivált a hiúságtól épen nem ment anyának kedvencze az egy Gauymédhez hasonló gyönyörű, szőke hajú, kék szemür 9 éves, s e mellett 1-ső eminens Lajos volt; az ettől egy vagy másfél évvel idősebb, vézna, kissé fiistösszínü, csak félszőke és aránylag nagyorrú, valamint a tanulásban is nehézkesebb, s öltözetével kevesebbet gondoló-Arnold a mostoha gyermek sorsával vala kénytelen beérni. Miért is tévesnek kell neveznem a Pesti Napló 1886-iki deczember 3-iki tárczájában, »Ipolyi élete« czím alatt megjelent életrajz azon állítását, hogy »a szülék az eleven, és külsőleg is szépen fejlett fiút katonai pályára szánták«, mert a katonai pályára való külső fejlődés és deliség inkább a kisebb testvérben Lajosban, a Stummer-pár közös büszkeségében pontosúlt össze ; sokkal indokoltabb tehát azon föltevés, hogy Arnoldot már csak azért is, hogy a seminariumi ingyen-neveltetés által (a mihez Stummerék, feltehetőleg ismét Mayláth pártfogósága mellett, hozzájutottak) eredetileg papnak szánták, annyival inkább, mert Lajos — a mint ez az általam mellékelt classificatióból kitetszik, — már akkor rendes stipendiátus volt, oly meggyőződésben levén a szülök, hogy a kevés külön előnnyel dicsekedhető s e mellett nem is a legszorgalmasabb fiú végre mégis viszi majd annyira, hogy valamely félreeső faluban egy megüresedett plébániai állást betöltsön ; míg a sokkal tetszetősb Lajos a politikai pályán fogja tehetni szerencséjét, a mi tényleg is beteljesedett, miután Lajost egy békésmegyei gazdag rokon nemcsak örökbe fogadta, de embert is nevelt belőle, halála után pedig örökösévé tette. Utódai az általa felvett Terényi nevet viselik. Ily előzmények után került be Ipolyi előbb a pozsonyi Emericanum-, később a bécsi Pázmáneumba, a hol csakugyan teljesedett rajta a mit Szendrei János »Ipolyi Arnold munkái« czím alatt a »Nemzet« 1887-iki decz. 21-iki tárczájában ekként jegyez meg, hogy »már korán,, komoly tanulmányokkal foglalkozott, s a papi pályára szánta magát.« Azonban, hogy egy 12 éves fiú mindenáron a papi pályára akarjon lépni, ennek ismét más belső okának kellett lennie, a mely okot Ipolyinál abban találjuk fel. hogy ő — a ki csupa tiszta szeretet volt — viszontszeretetre vágyott, de mert ezt azoknál, a kik ennek legtermészetesebb letéteményesei valának : a szülőknél fel nem találta, ennélfogva a világtól, mint a melyben számára rokon kebel meg nem nyilt, el akart zárkózni ; s csakis oly erős lélek, mint az övé, volt képes arra, hogy a szeretetnek, a mindenség emez éltető elemének kényszerű nélkülözéseért a könyvekbe és komoly tanulmányokba temetkezés által keressen és találjon kárpótlást. Eme döntő elhatározás előzményeül kell hogy szolgált legyen azon közbejött körülmény, hogy Ipolyi Arnold a korponai 4-ik grammatikai osztály bevégzése után beállott szünidő első napján, mikor ő magát már nemcsak »szabad embernek« érezte, de elég erősnek is hitte arra, hogy a rajta egy év hossszán és naponta elkövetett méltatlanságért elégtételt vegyen, amennyiben t. i. egy nap sem múlt el a nélkül, hogy Pater