Századok – 1891

Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - II. és befej. közl. 543

bisterfeld jános henrik élete. 575 óvatosnak kell lennünk. Az egység követelése s keresése a tanításban, a világban, keresztyén hit és jellem képzése, éles és tinóm iskolázás a gondolkodásban és elmélkedésben : ezek látszanak a művekből Bisterfeld tanítói elveinek ; hogy ezek mellett működése sikerét épp tudományos egyénisége mozdította elő, arra is, bár kétségbe úgy sem vonható, pár szóval ki kell terjeszkednünk. Bisterfeld tudományos egyéniségének megítélését megkönynyíti számunkra az áttekintés, melyet e munka bevezetésben a kor szellemi áramlatairól nyujtottunk. Nézetem u. i. hogy csakis ily kritikának van értelme és értéke a történetíróra nézve : a bölcseleti rendszerek írói ám hadd ítéljék meg a tartalmat absolut szempontból, az ítélet mértéke itt csak annyiból változik, hogy az újkor legújabb vívmányait alkalmazva kérdi a bíró: mit érnek e régi kísérletek ma ? míg mi kérdjük : mit értek e munkálatok a magok idején ? — Bisterfeld bölcseletének gyökerei két irány egyesítésében vannak. Egy felől az aristotelesi, Ramus-Lullusféle. melynek schémáit megtartotta, a mint azokat nagyrabecsült tanítójától Alstedttől vette ; innen a dualismus, mely metaphysikájában végig vonúl az essentia és consistentia, alapjában az anyag és alak dualismusa; másfelől pedig a Campanella-Baco-Comenius-féle, mely a metaphysikát a logikai elemtől s a zavarosabb részektől megtisztítani óhajtotta. Ezért például műveinek belga kiadója úgy találja, hogy e metaphysika az, mely Yerulám szemei előtt lebegett s dicséretére alig talál szavakat. Bisterfeld tudományos jelentőségét főleg metaphysikájába helyezve annak alaki elve mellett, hogy t. i. a három ismeretforrás ad teljes ismeretet, a tartalmát hangsúlyozzuk : a panharmoniát. Valóban ez elve, a mint igazán philosophiai, úgy igazán keresztényi. Leibnitz, mint láttuk, megdicsérte a Phosphorust, hogy a viszonyokat, a kölcsönhatást tette az egybevetésről szóló műve elvének, az azonban ép úgy a metaphysikának is elve, midőn ezt minden keletkezés kapujának nevezi, sőt ez előnye, ha az ő harmóniáját összehasonlítjuk a Leibnitz-féle praestabilita harmóniával. E pontban találkozik Comeniussal, kivel egyetért Baco tiszteletében s nem követésében is. Mi llette fontos a másik tudományos elv, az emberi tudás egységéről, mely fontosságot nyer főleg az által, hogy az emberi tudást több körbe osztja — s megállapítja, hogy az által, hogy egyik a másikba túl nem csap, azzal még a másiknak eredményét nem tagadja. Mind ez elveknek a philosophiában classicus megvalósítója Leibnitz, ezért Bisterfeldet határozottan Leibnitz útja egyengetőjének kell mondanunk. Azonban, lia a metaphysika neki legmaradandóbb becsű alkotása, azért nem kicsinyelhetjük a logikai irányú műveket sem. Ha nem is szolgáltak új felfedezésekkel, a logika mezején