Századok – 1891

Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - II. és befej. közl. 543

564 dil. kvacsala jános. így végezte pályafutását is. Végrendelete melegeu köszöni a fejedelemnek a sok jóindulatot, figyelmet, kegyet s kéri, hogy továbbra is szolgálja úgy Isten ügyét, melynek az ő élete is volt szentelve, s hogy ez volt életének első, főczélja, s a gondolat, hogy annak sok jeles szolgálatot tett, ez könnyíthette búcsújának fájdalmát, midőn szemét örökre behunyta. E czélnak kivánt ugyan szintén — de más téren szolgálni — tudományos búvárlata is, azért erről külön a következőkben. V. A socinianusok ellen írt mű az egyetlen, melylyel Bister­feld irodalmilag a közélet érdekeit szolgálni kívánta. Azonban ha nappaljait folytonos munkában töltötte is, úgy hogy mint Comenius mondja, igen keveset aludott,*) ezen elfoglaltságban is talált lelke nyugvási pontokat, midőn a tudományos s bölcse­leti búvárlások mélyébe merült, hogy így felüdülve, az igazság­ban erősödve, képesebb legyen urát mindkét módon szol­gálni : vezetni diplomácziáját, s iskoláját. Már 1635-ben, midőn kis logikai könyvét kiadta, említi, hogy nagy logikai compen­diuma készen van, s a most iskolai könyvül kiadott mű annak csak vázlata.2) Azontúl müveit úgy látszik csak kéziratban tarto­gatta igen sokáig; csak halála előtt kezdte közölgetni. Ekkor jelent meg methaphysicája ;®) két kis könyve az elmélkedés és az oktatástan szolgálatában4 ) valószínűleg egy időben támadt vele, bár csak később láttak napvilágot. — Logicai compendiumnak valószínűleg azt vette, mely azután a Bisterfeldius redivivus8 ) cz. gyűjtemény első számaként lett közölve.6 ) E gyűjteményben különben még több logikai irányú munka van benne. ') *) Hist, revelationum p. 134 : ». . . . Privatim, aut noctu evolvendo (erat enim parcissimus, somni interdiu autem negotiis Axdicis distractis­simus ruminare posait. « а) Elementa Log. Albae 1635. Praefatis. E nagy logica már régen kész lehetett, mert Sem. primae phlil. (belga kiadás) 195. lapján (tehát 1652-ben) hivatkozik rá. Hogy megjelent volna önmagában, nem tudjuk. ••=) 1652, czimét 1. feljebb. ') Phosphorus Catholicus, seu Artis meditandi epitome és Consilium de Studiis feliciter instituendis : quodam artificio meditandi conferri debet. Mindkettő a Seminarium Heerebord által eszközölt leydai kiadásához mellékelve. s) Bisterf. redivivus etc. Hagae Comitum 1661. б) Logicae Libi très. ') E munkák a következők : I. kötetben : a) Ars definiendi catholica, seu Hermes Catholicus. b) Ars disputandi.

Next

/
Thumbnails
Contents