Századok – 1891
Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - II. és befej. közl. 543
BISTERFELD JÁNOS HENRIK ÉLETE. 557 Kemény megígérte, hogy közölni fogja a fejedelemmel, s ilykép a fejedelem valóban megtudta, mily sorsot szánt neki az állítólagos gondviselés. Azonban Bisterfeld sehogy sem akarta a jósla tok pártját fogni ; azért Comenius annak számára is leíratta a jóslatokat, s már ekkor 1652 közepe táján átküldte neki egy levél kíséretében, mely nem volt sem az első, sem az utolsó az ügyben, s melyben kéri, bogy a jóslatok ügye köztük maradjon, mivel legtöbben a hívők közt is nem fogékonyak e dolog iránt, mivel Isten már annyi század óta abbahagyta korábbi szokását, az emberekkel való »familiáris« érintkezését; s azt hogy most ismét felvette e szokást, nem vaktában hitte el Comenius, hanem sok év megpróbáltatása után. Öt Isten nemsokára magához fogja hívni, hát ezen reá ruházott tisztet is akarja teljesíteni s az ellenség tudomására hozni ezeket is, hogy olyannal ne gyanúsítsák, a mi nincs bennök, t. i. háborúra való ösztönzéssel ; mert ez hamis vád. Ha a jóslatok háborút jósolnak is, végczéljok a béke. s ő Comenius van megbízva ezt az érdekeltek tudomására hozni. ') Bisterfeld válaszát e sorokra nem tudjuk. Ismeretes, hogy még az évben Drábik jóslatait a fejedelemasszozy Sárospatakon Klobusiczky, Tolnai és Veréczi által megvizsgáltatta, a nélkül, hogy valami végleges döntésre került volna a dolog ;2 ) a fejedelem maga is írt Comeniusnak s Klobusiczky által is kérette, ha jőnek újak, küldje be neki, de azért ő sem tett semmit azok szerint ;3) talán öröme volt benne, hogy a magyar koronát ígérgetik neki isten nevében, de a mondott módon megküzdeni érte, esze ágába sem juthatott. Bisterfeld és Medgyesi pedig állandóan erősítették ezen érzületében.4 ) Comenius azonban nem hagyhatta a dolgot elaludni. 0 isteni megbízást vélt adiunctus szerepében, s 1653. juliusában ismét írt Bisterfeldnek egy belga5) által s a levélhez egy különczédulán tett néhány szemrehányó megjegyzést a miatt, hogy a jóslatok ügyét arra sem méltatta, hogy azt »a fundamento« megismerje. 0 megtette a mivel tartozott, s a minek kedvéért oda lett küldve, (!!) s most már meg van hagyva neki, hogy hallgasson.6) Comenius elpanaszolta a dolgot Klobusiczkynek, ez elmondta a fejedelemasszonynak, ki is úgy intézkedett, hogy Bisterfeld. midőn egyszer Sárospatakra jő, meg fogja tekinteni e jóslatokat is. S úgy ') História revelationum etc. 1659. p. 172. а) Lux in tenebris 134 — 137. 1. 8) Lux in tenebris 1654., 2- 1. 4) Lux e tenebris 209. 1. б) História revelat. f i. h. ") Cuno is idézi e szavakat f. i. h. 302.1., Drábiknak tulajdonítva ó'kett (Dabriczkynak írva azt.) Azonban Drílbik nem is tudott latinál ; viszon. •Comenius maga közli e sorokat, mint az 6 levelét a Hist. f. i. helyén. 40*