Századok – 1891
Értekezések - DR. KVACSALA JÁNOS: Bisterfeld János Henrik - II. és befej. közl. 543
552 dk. kvacsala jános. méltó is e becslésre. A presbyterianusok nem birtak érzékkel azon indító ok iránt, mely Comenius művéből szól hozzájok. Bisterfeld úgy találta, hogy Comenius ködös és Ízetlen sikamlóssága a presbyterium ellenségeit csak még erőteljesebb fellépésre fogja indítani, s bámulattal olvasta azt végig. Úgy találta, hogy Comenius. mialatt mindenkinek kiván tetszeni, senkinek sem fog. Az a közöny, (Comenius azt mondta, hogy mind a 3 kormányforma lehet üdvös) minden cyclopicus szabadosságnak anyja és dajkája.*) Lehet, hogy Comenius ez álláspontja is okozta, hogy egy másik ügyben — mely pedig szivét mindenekfelett eltöltötte, sőt többi közt Magyarhonban való, jövetelre is késztette — Bisterfeld s Tolnai is ellenfelei lettek. Ertjük Drábik jóslatainak ügyét. Azonban megjegyezzük, hogy itt nem volt szükség semmi másra, mint magoknak a jóslatoknak ismeretére, hogy valaki azok ellenségévé legyen. Ismeretes, hogy Comeniust Drabik azon jóslata birta a Rákóczy-ház meghívásának elfogadására, hogy Zsigmond magyar király lesz.2 ) Vájjon megmondta-e ő ezt már 1650 tavaszán, mikor Patakon és Tokajon volt, ha nem is a fejedelemnek, de a környezetének ? — nem tudom ; azonban figyelemre méltó, hogy midőn Tolnai 1650 nyarán a háborús hirek miatt jövetelét elodázni akaró Comeniust épen szándéka feladására akarta birni, a már fennt említett levélben figyelmezteti, hogy most arany alkalmatossága van Krisztus országát széltiben terjeszteni (az Antikrisztus birodalma közepében) ; ha az alkalom nem lenne meg, meg kellene váltani élettel is ; de ha megvan, önáldozó (pervigili) öleléssel karolandó fel. S most következik e 3 homályos kérdés : »Quid si Tuaprocrastinatione nos etc.? Quid si Tu etc.? Quid si Alii etc. ? 3) Mi lett legyen ez elhallgatott részek értelme, ki mondhatná meg biztosan ? De mi szükség lett volna titkolni valamit, mi a tanügygyei összefüggött ? s valóban, nem tekintve az általános keresztyén és humanitási szempontot, mi közel érdeke lett volna Comeniusnak (a fizetést nem is említve, melyre Comenius nem szorúlt4) Sárospatakra jőni, mely érdeket nem-jövetele által el vala ejtendő ? ') Bisterfeld 1650. szept. 30-án kelt levele. 2) Lásd erről bővebben szerző értekezését : Comenius és a Rákóczyak Budapesti Szemle 1889. október. s) Tolnainak már id. 1650. jul. 5-én kelt levele. *) A többször emiitett muzeum iratai közt van egy, mely szerint •Comenius Lisszából Patakra menvén, tekintélyes összeget helyezett el ottani zsidóknál. Mint az ugyanazon kötvényen tett megjegyzésekből látszik, a pénz legnagyobb részében elveszett.