Századok – 1891

Értekezések - PÓR ANTAL: Tót Lőrincz a királyi tárnokok és zászlótartók mestere 347

a markoman háborúk. 381 A tizeiikilencz éves Commodus trónfoglalása ellen egyetlen hang sem emelkedett, a sereg azonnal hűséget esküdött s meghódolt diadémje előtt az egész világ. Az alapjában jóindulatú ifjút atyjának halála mélyen megrendítvén, trónfoglaló allocutiójában kijelenté az egybegyűlt sereg előtt, hogy tovább folytatja a háborút, s nem nyugszik, míg meg nem alázván a birodalom minden ellenségét, az impérium határait ki nem terjeszti az óceánig. ') Egy pillanatra Tiberius Drusus és Germanicus nagy tervei látszának fölujulni agyában, de csakis pillanatra, mert a gondos, szerető, alkalom adtával szigorú atya holta után a gyönge elméjű és kevés önállósággal biró ifjú környezetében a jobbak tanácsai csakhamar háttérbe szorúltak, s a hozzá hasonlók, vagy hasonlítani kívánók nyerének meg minden befolyást. S ezek mitsem törődve a közügyekkel, a birodalom sorsával, a becsülettel, melyekre a haldokló Marcus hivatkozott, a tapasztalatlan, könnyelmű s a nélkülözni nem tudó és nem akaró ifjút csakhamar reá vevék a háború megszakítására, — az óriás munka következményeinek kiaknázatlanul hagyására, pedig tudák vagy tudhaták, hogy mily óriás veszélyt rejt magában a hadjárat megszakítása akkor, midőn a győzelem Marcus és derék tábornokai következetes kitartásának jutalmául már biztosítottnak volt mondható, midőn a császár egyszerű edictummal óriási, a birodalmat az eddigieknél sokkal jobb határokhoz juttató területeket kebelezhetett volna be, s oly népeket tehetett volna talán már békés uton is, vagy egyetlen és végső erőfeszítéssel alattvalókká, melyek mint ilyenek, az imperiumnak egy generatio multával igen jő polgárai lehettek volna, míg szomszédokúi megférhetetlenek, tűrhetetlenek s örök ellenségek maradnak. A markomannok készek lettek volna a császár minden kívánságát, talán a legtúlzottabb követeléseket is teljesíteni, ha látják, hogy a győzelmes sasok ismét becsapnak területeikre, mert a tizenhárom évig duló véres harczok tönkre tevék őket anyagilag, s mert annyira megritkultak soraik, hogy a fegyverfogható férfiak száma minimumra olvadt. Dio szerint — s ő kortárs lehetetlenség volt megélniök pusztasággá vált területeiken, s annyira megapadtak az ép és mutatós alakok, s annyira féltettek lőnek, hogy Commodushoz békekövetségűl csak két előkelő és két alacsony sorsú férfit mertek küldeni. A császár nagyon jól tudta mindezt, tudta hogy néhány legio talán egyetlen ütközetben és pár heti guerilla harczban kipusztíthatná a megfogyott és megtört népet, és mégis örömmel fogadá őket, vágyva vágyván a fényes világváros élvei után, melyeknek század-Herodian. I, 4. 27*