Századok – 1891
Tárcza; Önálló czikkek - Sváby Frigyes: A megyei levéltárak jövője 328
TÁRCZA. 329 úr, k! hivatását komolyan nem veszi, hogy ez esetekben az ilyen levéltárnoki állás sine cura is lehet. Habár még így is elég dolga lehetne a levéltárba érkező okmányok rendezésével és nyilvántartásával. Az is igaz, hogy a minősítési törvény daczára, a mint vannak müveit, feladatuk magaslatán és a tudomány mai színvonalán álló megyei levéltárnokaink, úgy vannak olyanok is, kik nemcsak hogy képtelenek egy XIII. századbeli oklevél kibetüzésére, de talán nem bírnak egy XVI. századból való jegyzőkönyvet sem elolvasni, még kevésbbé megérteni. Hogy az ilyenek gondozására, vagy kényelmes gondtalanságára kár volna a megyei levéltárakat bízni, — az valóban igazolásra sem szorúl. Midőn helyenként különböző időben a vármegyék levéltárainak őrzése nem többé a jegyzőre, hanem egy külön közegre lett bízva, vagy nyilván kimondatott, vagy pedig csak hallgatag az volt a szem előtt tartott czél, hogy a levéltárnok a történeti anyagot rendezze, hogy azt ő, vagy későbbi utódjai azután fel is dolgozhassák. Nem egy becses monographiánk, nem egy okmánytár köszönheti ezen intézkedésnek megjelenését. Es hogy a levéltárnokok leginkább rendezéssel, és ilyen adatgyűjtéssel foglalkozhassanak, azt esetleg közzé is tehessék, azért érvényesült nagyobbrészt azon irány, hogy a vármegye ezen ujabb keletű tisztviselője más nemű, például irodai munkával el ne halmoztassék. A dolog »ideális« fejlődése tehát az lett volna, hogy minden megyei levéltár őre egyszersmind csak tudományos kutatással foglalkozó, megyéje múltjának felderítésén törekedő, feladatának élő, szóval : tudós számba menő férfiú lett volna. Nem állítom, hogy ez ideális követelménynek az ország valamennyi G 3 megyei levéltárnoka megfelelt volna. De ha a szóban levő törvényjavaslat most e tapasztalásból kiindulva, az ellenkező irányban keresi az orvoslást, — ha a levéltárnoki állásokat vagy megszünteti, vagy a levéltárnokokat más teendők végzésére utalja, és az adatgyűjtéstől egészen elvonja, — vagy pedig a levéltár kezelését épen egy, a minősítési törvény követelménye szerint, gyakran csak négy gymnasiumi osztályt végzett Írnokra bízza, úgy akkor — azt hiszem — túl megyen a szémíékolt czélon, és a vármegyei levéltárak épségben maradását veszélyezteti. Van ugyanis erre nézve már előzményes tapasztalatunk. Midőn t. i. a Bach-korszakbeli megyei kormányzat a levéltárakat, a most contemplált mód szerint szinte egy »irodatisztre« (Offizial) vagy Írnokra bizta, akkor ment a megyei levéltárakban temérdek becses okmány veszendőbe. Ezen gyakran som magyarúl, sem latinúl nem tudó »levéltári tisztek« rendelet folytán a levéltárak rendezéséhez és selejtezéséhez láttak. Hogy miként — tudja azt mindenki, a ki valaha ilyen levéltárakban kutatásokkal foglalkozott. Bizony köszönet nem volt e rendezésben. E »rendezési és selejtezési« munka folyt 1860-ig; szerencse, hogy a levéltárak egy részében, a »levéltári tisztek« által benyújtott a » s el ej kezendők« jegyzékét magában foglaló javaslat, a közbe jött események foly-23*
