Századok – 1891

Tárcza; Önálló czikkek - Sváby Frigyes: A megyei levéltárak jövője 328

330 TÁRCZA. tán, már nem nyert elintézést, s így csak a vandal tervezet maradt fenn emlékül. Hogy jobb csillagzat alatt álló időnkben, midőn minden bármily szerény állású irnok is hazafias kegyelettel viseltetik történelmi emlékeink iránt, levéltáraink ily elbánásban részesülni nem fognak, arról én is meg vagyok győződve, és e tekintetben megnyugtatásomra nincs is szükség. De gonddal tölt el annak lehetősége, hogy ha a levéltárak őrzése mintegy csak mellékfoglalkozás leend, és arra is idővel — ha majd a most nagyobbára mégis képesített egyének kihalnak — csak Írnokok (segédszemélyzet) fognak meghívatni, akkor — bizony tartok attól, a levéltárak anyagában valószínűleg nagy kar fog esni. Nem rosz akarat, hanem képesség- és felügyelet hiány talán még annál nagyobb kárt fog a levéltárakban okozni, mint mennyi kárt azok a Bach-korszak alatt szenvedtek. Egészében azonban osztom én is a törvényjavaslat, ha nem is szóval, de irányzatában kifejezésre jött azon nézetét, hogy nem valamennyi megyei le veit áru ál érdemes külön levéltárnokot rendszeresíteni. Indokolja azt némely levéltárnak történelmi anyagban való szegény volta, és azon körülmény is, hogy bajos minden még arra érdemes levéltár számára is olyan müveit és képesített egyént találni, ki a neki állásában nyújtott előnyöket azzal hálálja meg, hogy az örizetére bízott történelmi anyagot rendezi, földolgozásra előkészíti, vagy pedig maga - úgy a hogy — földolgozza. Mind ezt elösmerve, talán még sem okvetlen szükséges, hogy e levéltárainkat azért avatatlan kezekre bízzuk. Van egy kínálkozó, nekem nagyon egyszerűnek látszó mód, melynek segélyével elérhetnők a szóban levő törvényjavaslat contemplált megtakarítását, és azt is, hogy a vármegyei levéltárak históriai tartalmát inegőriznők az utókor számára, sőt ele'rnök azzal azon további előnyt, hogy ezeknek becsesebb anyagát csak szakavatott kezekre biznók. Ezen bizonyára mindenki által méltányolt ezélok mindegyike pedig úgy volna elérhető, ha a vármegyék históriai anyaga, egy megállapítandó történeti korszak kijelölése által, az irattáraktól elkülöníttetnék, mire vagy az 1825-ik, vagy az 1848-iki év kínálkoznék legalkalmasabbnak, és az ezen határvonal előtti időből származó valamennyi, megőrzésre méltó okmány egy »kerületi« vagy »vidéki« levéltárban összpontosíttatnék. Ezen levéltárak felállítási helyéül, például a királyi táblák székhelyei volnának választhatók, és az ezen könnyen hozzá férhető, tekintélyesebb városokban szervezendő levéltárak, bizonyára, főkép a felvidéken, nagyon dús történelmi anyagot tartalmaznának, melynek kezelésével 1-—2 képesített, az országos levéltárnok felügyélete alatt álló egyén volna megbízható. Az ilyen központosított »kerületi levéltárak« előnyei nagyok lehetnének. A kutatni kívánó tudós egy helyütt találná egy vidék anyagát, melyet most 10—12, talán félre eső helyen kell összekeresnie. A kezelőben mindenkor egy segélyére lehető szakférfiút találna, és az egész új